RETRO RÁDIÓ

Mégis megújulhat a józsefvárosiak káptalanfüredi üdülője

Mégis megújulhat a józsefvárosiak káptalanfüredi üdülője
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 09. 12:40

Kocsis Máté közreműködésének köszönhetően Józsefváros újra megkapja az 1,7 milliárdos támogatást.

Pikó András azzal vádolta a Fideszt, hogy a józsefvárosi gyerekeken áll bosszút, szerinte Kocsis Máté bosszúhadjárata miatt nem készül el a káptalanfüredi gyermektábor felújítása. A nyolcadik kerület polgármestere megkapta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levelét, miszerint megváltoztatták a nyári döntést és mégsem kapja meg a kerület a határidő módosítást, így a támogatás visszafizetésére kötelezik őket. Ezután felháborodott Facebook bejegyzésben magyarázatot várt Kocsis Mátétól a baloldali polgármester. Kocsis Máté válaszából azonban kiderül, hogy nyomós ok miatt született ez a döntés. „2020 őszén lebutították a szakmai programot, például már a fűtést sem akarták bekötni a négy évszakos házakba, de a védőnői szobát és a főzőkonyhát is kihúzták a tervekből. Az eredeti tartalom durva megváltoztatását viszont az EMMI már nem tartotta támogathatónak. Azt kell megépíteni ugyanis, amire a pénzt kapták, és nem kell trükközni. Pikóék így bukták el a pénzt„ – írta kedden a Fidesz frakcióvezetője, de nem hagyta nyugodni a kérdés és közben járt a minisztériumnál.

Forrás: YouTube

A hivatalos válasz szerint nincs akadálya a támogatási szerződés újbóli megkötésének, ha az önkormányzat azt hivatalosan jelzi. Tehát csak kérelmeznie kell az önkormányzatnak és teljes egészében megújulhat kormányzati forrásból a gyermekek és idősek négy évszakos üdülője Káptalanfüreden.

Újra megkapja Józsefváros az 1,7 tervezett támogatást❗️ (A poszt megosztását köszönöm) Menta ismert, Pikó András ... Közzétette: Kocsis Máté – & nbsp; 2021. január 6., szerda

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.