RETRO RÁDIÓ

Kiderült: ezt kell tenned, ha az első vakcina után mégis elkapod a koronavírust

Kiderült: ezt kell tenned, ha az első vakcina után mégis elkapod a koronavírust
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 28. 14:00

Előfordulhat, hogy valaki a két oltás között fertőződik meg. Azoknak lehet három vakcinát is fel kell venni.

A szakemberek véleménye szerint a kétdózisos koronavírus elleni oltások – mint amilyen az EU-ban jelenleg már forgalomban lévő Pfizer-, illetve Moderna-féle vakcina – első adagja után (vagyis a két dózis között) is könnyen meglehet, hogy valaki elkapja a vírust.

A vírustagadók, és oltásellenesek ebben természetesen az oltások hasznavehetetlenségét látják, pedig éppen a második, úgynevezett emlékeztető dózis erősíti meg az immunitást, és akkor válik teljessé a vakcina hatása - írja a Bors.

Budapest, 2021. január 7.
Beoltanak egy dolgozót a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával a XV. kerületi Olajág Otthonban 2020. január 7-én.
MTI/Máthé Zoltán

Valeriu Gheorghiță orvos ezredes, a román oltási kampány koordinátora kedden tisztázta azt is, mi a teendője annak, aki ilyen kellemetlen helyzetbe kerül. A jelenlegi álláspont szerint ilyenkor két eset van:

„Az illetőnek természetesen meg kell várnia, amíg felépül a betegségből, majd a felépülés után egy hónappal megkaphatja a második, emlékeztető oltást. Ha azonban, így a két dózis beadása között több mint hat hét (42 nap) telne el, akkor érdemes újrakezdeni az oltási folyamatot, azaz újabb két vakcinát kap a páciens, mintha az elsőt nem is adták volna be neki” – részletezte Valeriu Gheorghiță.

Gheorghiță azt nyilatkozta, hogy ebben a kérdésben még egyeztetnek azért a gyártóval, a Pfizerrel, az ő ajánlásaikat is figyelembe fogják venni a hasonló ügyekben, de egyelőre erre érdemes számítani.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.