A Biden-család sötét oldala: Kábítószer és prostituáltak: új fotók

POLITIK
2 éve

„Kézzel-lábbal ellenkeztem„ – kétszer is megerőszakolták a magyar sztárt

A fiatal lányért sokan rajonganak, és talán nem is gondolnák, hogy mennyi megpróbáltatáson kellett már keresztülmennie.

Még csak 18 éves a nyíregyházi Laskai Lili, művésznevén Lil G, aki ugyan már meghódította a világhálót dalaival, és a legjobb magyar női rapperként emlegetik, magánéletében viszont sok borzalmat kellett átélnie.

„Talán a rossz gyerekkorom miatt alakult így az életem: édesapám kiskoromban hagyott el, ami megpecsételte a sorsomat. Hamar megismertem a drogokat, különc személyiségem alakult ki, valamint a férfiakkal is sokszor pórul jártam„ – nyilatkozta a Blikknek a lány, akit kétszer is megerőszakoltak. Az első esetkor még csak 15 éves volt: egy bulin egy drogos férfi szemelte ki magának. Nemrég pedig még egy ilyen trauma érte.

„Ártatlan beszélgetésnek indult, segítséget kértek tőlem. Nem tudtam, hogy a vesztembe autózom, ugyanis egy kocsiban történt. Mindig mindenkinek segíteni szeretnék, majdnem ennek estem az áldozatául. Próbáltam ellenállni, meg is vert az illető, de miközben kézzel-lábbal ellenkeztem, rádöbbentem, hogy ha nem adom meg magam, többé nem szállok ki az autóból” – idézte fel a hátborzongató részleteket Lili, aki csak felületesen ismerte a férfit, de meg sem fordult a fejében, hogy meg akarja erőszakolni. Bár szörnyű dolgokon ment keresztül, mégsem tett feljelentést, mert attól tart, ismét veszélybe kerülne.

Mindezek ellenére mégis mindenkinek azt üzenem, aki hasonló helyzetbe kerül, merjen segítséget kérni! Decemberben újra megpróbáltam öngyilkos lenni, de a szerelem életben tartott. Rájöttem, hogy nem hibáztathatom magam a történtekért, tovább kell lépnem„ – mondta Lil G, aki civil kedvesével nem régóta alkot párt, de komoly terveik vannak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt az új a Volkswagen, aminek jól áll a kosz, és nem retten meg a kátyúktól

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Gálvölgyi Jánosról

borsonline.hu

Mutatjuk, melyik négy csillagjegyre vár élete legjobb nyara – te vajon köztük vagy?

hirtv.hu

Több száz az indiai vonatbaleset áldozatainak száma

ripost.hu

„Egy ekkora implantátumnál ez elkerülhetetlen” – Zalatnay Cini reagált Molnár Anikó mellműtétjére

origo.hu

Alig eszik és keveset beszél a börtönben Galambos Lajcsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 3.: erős felismeréseket hoz ez a nap

ripost.hu

Édesanyja egyetlen tévedése okozott végzetes agykárosodást a csecsemőnek

ripost.hu

Lezárult egy korszak: Harry herceg és Meghan Markle váratlan döntést hoztak

ripost.hu

Rúzsa Magdi ledobta a cukiságbombát: így élvezik a Balatont hármas ikreivel – fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Árkörkép a kötelező akciózásról a boltokban: van, ahol 10 helyett 30%-os a leárazás – videó

INSIDER

Összeomlott a család, ellentmondásosak a hírek a Lakitelekről eltűnt Zsoltról

INSIDER

Orbán Viktor: Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat, a nyugdíjasokat

INSIDER

Elindult a kötelező akciózás: mutatjuk, hogy változtak az árak és mit mondanak a vásárlók - videó

INSIDER

Rozália 39 évet várt arra, hogy kiderüljön: ritka betegséggel küzd

INSIDER

Jégeső? Napsütés? Szél? Eláruljuk, milyen idő vár ránk a hétvégén

INSIDER

Május elseje óta olcsóbb és egyszerűbb ingázni

INSIDER

Az egyik legrangosabb külföldi filmfesztivál díját is bezsebelte a magyar "csodalány", Balla Riana Emma