RETRO RÁDIÓ

Kemény faggyal indul a hétfő, aztán nagy változás jön az időjárásban

Kemény faggyal indul a hétfő, aztán nagy változás jön az időjárásban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 17. 07:40

Kemény faggyal indul a hétfő, majd keddtől enyhül az idő.

Vasárnap kezdetben többfelé, délután már kevesebb helyen fordulhat elő kisebb havazás, hózápor, miközben a nap második felében egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és süthet ki a nap. A Dunántúlon többfelé, valamint helyenként a középső tájakon élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Napközben -5 és +1 fok közötti értékeket mérhetünk.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hétfő reggel erős fagyra számíthatunk, a hóval borított, kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti tájakon néhol akár -15 és -20 fok közé hűlhet a levegő. Délután kisebb havazás érkezhet nyugatra, északnyugatra. A középső országrészben számíthatunk a legtöbb napsütésre. Napközben -6 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk – írja az Időkép.

Kedden enyhülés veszi kezdetét a helyenként megélénkülő déli-délnyugati széllel. A több-kevesebb napsütés mellett napközben már csak északkeleten és néhol keleten fagyhat, máshol 1-6 fokra van kilátás.

Szerdán a többfelé élénk, erős déli-délnyugati szél hoz további enyhülést, több napsütést, de kezdetben keleten, északkeleten még havazhat, néhol ónos eső is eshet. Délután sokfelé 5-10 fokra van kilátás, csupán északkeleten lehet hidegebb az idő. Csütörtökön már 7-14 fokot mérhetünk a szeles, de többnyire száraz időben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.