Létrehozva: 2021.01.18.

Kásler: újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

Az eszközlistát a koronavírus-járvánnyal összefüggő rendkívüli igényeknek megfelelően állították össze.

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós közölte, ebből az összegből 735 orvostechnológiai eszközt – köztük kilenc fertőtlenítő mobilrobotot – és berendezést kapott tizenhét intézmény.

Budapest, 2021. január 18.
Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere az Egészséges Budapest Program koronavírus elleni védekezést támogató eszközbeszerzéseirõl tartott online sajtótájékoztatóján az Emberi Erõforrások Minisztériumában 2020. január 18-án.
MTI/Máthé Zoltán

Az eszközlistát a koronavírus-járvánnyal összefüggő rendkívüli igényeknek megfelelően állították össze, és kiemelt szempont volt, hogy a szükséges eszközök, berendezések szállítása és beüzemelése azonnal megtörténjen – tette hozzá.

A miniszter elmondta, beszereztek – többek között – tizenkét digitális mobil röntgent, százötven kórházi ágyat, két szülőágyat, tizenkét inkubátort, infúziós állványokat, fertőtlenítő és sterilizáló eszközöket, valamint számos kórtermi berendezési tárgyat. Vásároltak kilenc mobil fertőtlenítő robotot is, amelyek a legnagyobb hatékonysággal, fertőtlenítőszer használata nélkül, UV-fény kibocsátásával pusztítják el az összes ismert vírust, baktériumot és minden egyéb kórokozót, ideértve a koronavírust is.

A robot teljesen automatizált, emberi beavatkozás nélkül működik, szenzorai segítségével érzékeli és kikerüli az útjába kerülő akadályokat, miközben koncentrált UV-C fény kibocsátásával fertőtleníti a kiválasztott területet. Ezekből a robotokból most kilencet vásároltak, egy robot ára 38 millió forint – ismertette.

Kásler Miklós felidézte: 2017-ben indult el a főváros és Pest megye legjelentősebb egészségügyi fejlesztéseként az Egészséges Budapest Program (EBP). Ennek keretében az intézményrendszer megújítására és az infrastrukturális fejlesztések megvalósítására hazai forrásból 2026-ig 700 milliárd forint jut.

A miniszter kiemelte, hogy a járvány elleni védekezés eddig megtett intézkedései mellett sem állt le az EBP, a fejlesztések folyamatosak: ennek egyik újabb állomása a most bejelentett orvosieszköz-beszerzés.

A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárvány megfékezésének egyetlen módja, hogy a tömeges oltással kialakuljon az emberek immunitása. „A lezárásokból, korlátozásokból kiutat jelentő folyamatot ássa alá a különböző vakcinák körüli felelőtlen hangulatkeltés” – fogalmazott.

A miniszter szerint a közszereplők és politikusok részéről ezeknek a szólamoknak a hangoztatása nem csupán meghökkentő, hanem veszélyes is. Azt írta: orvos-miniszterként elítéli „az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést, a tények relativizálását és a bizalmatlanságot eredményező sejtetéseket”.

Felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon már több mint százezer ember, többségében egészségügyi dolgozó, kapott oltóanyagot. A Pfizer és a Moderna vakcinájának uniós beszerzése azonban lassúnak bizonyul, ezért a kormány tárgyalásokat folytat többféle oltóanyag beszerzése tekintetében – írta, hangsúlyozva: ezek a vakcinák viszont csak azt követően lesznek elérhetőek a magyar emberek számára, miután a szakhatóságok megadják a szükséges engedélyeket, amelyek igazolják biztonságosságukat és hatásosságukat.

Kásler Miklós úgy fogalmazott:

„Majd egy esztendő hősies helytállása, jelentős összefogása és embert próbáló korlátozásai után még egy jelentős lépés megtételére van szükség a járvánnyal szemben. Fordítsunk hátat a szirénhangoknak, gondoljunk szeretteinkre, barátainkra és ismerőseinkre, a szabad életünkre, vagyis mindarra, amiért érdemes beoltatni magunkat”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz