RETRO RÁDIÓ

Idén elmaradhat az influenzajárvány

A tavalyi influenza vakcina idén már nem jó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 11. 09:10

A legfrissebb adatok szerint 2200-an fordultak influenza-szerű tünetekkel a háziorvosokhoz, csaknem feleannyian, mint a tavalyi évben ilyenkor.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint a december 28 és január 3-a közötti héten mindössze 2200 ilyen influenza-szerű tünetekkel járó megbetegedést regisztráltak, ami jelentősen alacsonyabb, mint a korábbi években. A tavalyi azonos időszakban például 5250-an, egy évvel korábban pedig több mint 11 ezren fordultak orvoshoz influenza miatt. Hazánkban a házi- és gyermekorvosok vesznek részt az influenza- figyelő szolgálatban, összesen 1309-en.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

„Azt látjuk, hogy „késik” most a járvány. Ennek egyrészt a koronavírus miatti távolságtartás, maszkviselés, sűrűbb kézmosás is lehet az oka, másrészt idén sokkal többen vették fel a védőoltást is” – mondta el a járvány kapcsán dr. Bense Tamás háziorvos, aki kiemelte: a koronavírussal szinte megegyező tünetek fordulhatnak elő az influenzánál is.

Fotó: Zantleitner Ingrid

„Nagyon fontos, hogy meg tudjuk egymástól különböztetni a koronavírust és az influenzát. Ehhez nagy segítség, ha valaki kapott influenza-elleni oltást, ilyenkor ugye a koronavírusról lehet inkább szó, illetve a PCR teszt is dönthet. Azért is fontos, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a két betegséget, hiszen kezelni sem egyformán érdemes azokat, valamint a koronavírus sokkal súlyosabbá válhat” – árulta el lapunknak a háziorvos, aki hangsúlyozta: bár egyelőre valóban úgy tűnik, hogy idén megússzuk az influenza-járványt, fontos szem előtt tartani, hogy a tapasztalatok szerint a belobbanása mindig január végén, februárban várható. Elmondta: a napokban megérkezik a következő adag influenza-elleni vakcina is, így aki szeretné, még beadathatja magának az oltást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.