2 éve

Horror: rátörték az ajtót, majd döbbenetes dolgot tettek a fogyatékkal élő férfival Nagybörzsönyben

A váci rendőrök lakásáról állították elő azt a 19 éves férfit, aki kirabolt egy fogyatékkal élőt Nagybörzsönyben.

A január 9-én éjszaka történt támadásról öt nappal később szerzett tudomást a rendőrség, másnap már az előállító helyiségben ült a gyanúsított. A megtámadott gondviselője értesítette a rendőröket, hogy 52 éves gondnokoltjára otthonában rátörték az ajtót, ágyából a földre rántották, ököllel verték, sállal fojtogatták és gyógyszerét követelték. A támadó kezében késsel igyekezett nyomatékot adni fenyegetésének, majd amikor meglátta az éjjeli szekrényen heverő gyógyszeres üveget, felkapta és elszaladt, mit sem törődve áldozatával.

A váci nyomozók lakásán fogták el a nagybörzsönyi támadót január 15-én délelőtt. A támadáshoz használt konyhakést és az üres gyógyszeres üvegcsét megtalálták és lefoglalták.
Fotó: police.hu

A munkanélküli gyanúsított nem tagadott, kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint a gyógyszerért bármire hajlandó lett volna, ezért vitte magával 25 centis kését is.

Fotó: police.hu

Az őrizetbe vett férfi ellen rablás megalapozott gyanúja miatt folytatják le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Fotó: police.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három versenyzőt máris hazaküldenek a Magyarország Szépe táborából

origo.hu

Kétségbeesve üzent a megvert Opitz Barbinak az apja

borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

hirtv.hu

Vezércikk: Magyarország mellé állt Görögország az új szankciós csomag kapcsán

ripost.hu

Itt az újabb sztárszakítás? Pedig a TV2 sztárja már a családalapítást tervezte

vg.hu

Deportálják Fucsovics mai ellenfelét, Djokovic azt se bánja – írja a brit Telegraph

origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 1.: a Nyilasnak szerencsésen indul a hónap, a Szűz vidám

ripost.hu

Gyermeke sírására riadt az éjszaka Molnár Guszti exfelesége, kórházba kellett vinni

ripost.hu

Szandi gyászol: „Amikor megkaptam a hírt, hosszú percekig sírtam”

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Magzatpózban feküdt a konyhában” – még mindig szökésben van a nyugdíjas férfi gyilkosa

INSIDER

Reggeltől indul a leárazás: az élelmiszerboltok többsége éjszaka cseréli le az árakat

INSIDER

Kiderítettük: ekkor érkezik júniusban a családi pótlék

INSIDER

Mit kell tudni a kötelező leárazásokról? - kezdődnek a kötelező akciók

INSIDER

„A 60 sem rossz., de...” – Orbán Viktor megköszönte a jókívánságokat

INSIDER

Budapesti fociláz: Orbán Viktor már készül az esti EL-döntőre

INSIDER

Öngyilkos lett egy férfi a Mammutban, nem sokon múlt a kettős tragédia

INSIDER

Suhajda Szilárd tragédiája a filmes piacot is megrengette