Létrehozva: 2021.01.22.

Gödöllői erőszak: Piroska nem tudja, hogyan magyarázza meg kislányának a sérüléseit

Az asszony éppen munkába tartott, amikor rátámadt egy huszonéves fiatal.

Mint arról Ripost is beszámolt, kedden hajnalban a gödöllői HÉV-en egy fiatal férfi meg akart erőszakolni egy 47 éves édesanyát. Az asszony egyedül utazott a kocsiban, éppen munkahelyére tartott, amikor a Szilasliget megállónál felszállt a férfi.

Megdöbbentő részleteket tudott meg a Metropol a 47 éves családanya történetéről, akinek fogalma sincs, hogyan magyarázza el a kislányának az esetet.

Fotó: Bors / Végh István

„Csak ők ketten voltak a HÉV-kocsiban, így esélye sem volt segítséget kérni. Nem pánikolt be, ura volt a helyzetnek, és megpróbált túljárni a támadó eszén. Felajánlotta az értékeit, és igyekezett a férjére hivatkozva elmenekülni, sajnos nem sikerült neki. Mivel az erőszaknak ellenállt, a férfi eltörte az orrcsontját, kirúgta a fogát, ami miatt össze kellett varrni a száját. Egy 47 éves hölgyről beszélünk, aki elég nehezen tudja elmagyarázni a kislányának, hogy mi történt reggel anyával. Csendre, nyugalomra, és persze időre van szükségük, hogy feldolgozzák a történteket” – mesélte Hatolkai Máté, a Kalória Gödöllői Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elkövető felkutatására 10 fős nyomozócsoport alakult, ám az illetőt egyelőre nem sikerült elfogni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz