RETRO RÁDIÓ

„Első találkozáskor éreztem, hogy nekem ő kell ” – így kérte meg szerelme kezét a jászberényi tűzoltó – fotó

„Első találkozáskor éreztem, hogy nekem ő kell ” – így kérte meg szerelme kezét a jászberényi tűzoltó – fotó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 30. 21:20

Romantikus lánykérést tervezett az elhivatott tűzoltó. Sikere minden kétséget kizáró volt.

Igazán szerelmes lehet az a jászberényi tűzoltó, aki kollégái segítségét kérte, hogy egy akció keretein belül megkérje párja kezét. Már Sárközi Ádám tűzoltó őrmester apukája is lánglovagként szolgált, így egyértelmű volt a pálya választása.

Legnagyobb szerencséjére pedig meg is találta azt a nőt, aki ebben támogatja és a nehezebb helyzetekben is a lelki támasza. Így az alapos tervezést követően tűzoltókocsival és egyenruhában kérte meg szerelme kezét.

„Első találkozáskor éreztem, hogy nekem ő kell. Egyeztek a gondolataink, a terveink. Mind a ketten szeretnénk családot alapítani, így felmerült bennem a lánykérés ötlete. És miért is ne vonhatnám bele az „akcióba” a munkahelyemet, amikor jó és összetartó a közösség, gondoltam. Tudtam, hogy a nem mindennapi lánykérés egy maradandó emléket, örök nyomot fog hagyni a kedvesem emlékezetében. Szerencsére igennel válaszolt a várva-várt nagy kérdésre, így hát nincs más hátra, mint előre!” – írta Sárközi Ádám tűzoltó őrmester a megható lánykérésről.

Egy szerelmes tűzoltó tollából, avagy egy lánykérés története A tűzoltók áldozatkészek a hivatásukban, és így van ez... Közzétette: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság2021. január 30., szombat

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.