Egy édesanya őszinte vallomása: „Tamás azt mondta, azért jött haza, hogy megöljük”

Petróczy Tamás neve sokaknak ismerősen csenghet, ő az az autista fiú, akit már többször a közösségi média erejével sikerült megtalálni, miután elszökött otthonról. A most 17 éves fiatalember legutóbbi szökése óta kórházban van, remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az őt segítő terápia.

A nevelési tanácsadóban nem találták autistának

Édesanyjával, Méhész Máriával a küzdelmes hétköznapokról beszélgettünk.

„Tamás első gyermekünk volt, így nem volt viszonyítási alapunk. Először az egyik óvónő hívta fel rá a figyelmet, hogy a fiú nagyon elkülönül a többiektől, van egy kis zárt világa, mintha egy búra alatt lenne. A nevelési tanácsadóban azonban nem sikerült diagnosztizálni az autizmust” – mondja az anyuka. Mária szerint a rendszer hibája, hogy nem közösségben vizsgálják az autizmust, anélkül pedig szinte lehetetlen felismerni, ha a fogyatékkal élő ép elméjű és nem szélsőséges a viselkedése. Tamás remekül kommunikál ha csak egy emberrel kell beszélnie, több ember között viszont már nem, ott azonban nem közösségben vizsgálták. Így aztán olyan problémákat állapítottak meg nála, hogy ügyetlen a keze, vagy nehezebben megy az írás, az olvasás.

Mária egy könyv elolvasása után ismerte fel Tamás betegségét

„Végül én jöttem rá, hogy a gyerekem autista, miután elolvastam Tony Attwood: Különös gyerekek című könyvét. Ezután jelentkeztünk a Vadaskert Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Kórházánál, ott megállapították a zavart, ám rengeteg támogatást is kapott” – mondja az édesanya. Tamást az általános iskolában sem sikerült megnyitni, azonban a középiskolai felmérő szerint biztos a tudása ezekből az évekből. A nyolcadik osztály második félévétől azonban egyre rosszabbra fordult a helyzet.

„Elkezdte magát ütni. Amikor az autistákban megnő a feszültség, így vezetik le. Általában a combját ütötte, ritkább esetben a fejét. Vettünk neki bokszzsákot is, de semmi nem javult. A középiskolában már teljesen bezárkózott, pedig nagyon helyes osztálytársai voltak, akik odafigyeltek rá” – meséli az édesanya.

Lekötözve vitték kórházba

Megérkezett azonban a koronavírus járvány, és azzal együtt a távoktatás is. Mária elmondása szerint fia az amúgy is gyenge szociális képességeit egyáltalán nem tudta használni, széthullott a napirendje, és egyre nagyobb mélypontra került. Ezután kezdődtek Tamás szökései.

Kétszer is volt kórházban, egyszer önként ment be, másodjára kényszerből, lekötözve kellett bevinni. Ez is hatalmas törés volt számára. Ezután jelentkeztek Tamásnál olyan tünetek, ami akár skizofréniára is utalhatott volna: úgy tapasztalták, mintha valakire kiabálna.

„Kitettük a hangfelvevőt, és rögzítettük, mi történik. Azt mondta a felvételen: „Hogy tudok én ilyet gondolni?” Akkor jöttünk rá, hogy van egy kényszergondolat, ami folyton betolakodik a fejébe. Próbáltuk belőle kiszedni, de nem sokat tudtunk meg róla, csak annyit, hogy valami erőszakkal kapcsolatos dolog. Nem szeretné elmondani, mert azt mondja, ha megtudnánk, megölnénk, kidobnánk, megutálnánk. Nem akarja elárulni, de nagyon szenved tőle” – mondja Mária. Amikor decemberben önként hazajött, az édesapjának azt mondta: „Azért jöttem haza, hogy megöljetek.”

Tamás egyelőre lemondott saját magáról

Amikor arról kérdezzük, ő hogy van, Mária hosszasan hallgat. Azt mondja, ő erről kevesebbet beszél, inkább másokról szokott. „Rengetegszer gondolom újra a dolgokat, mit rontottunk el, mit nem vettünk észre. Néha úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok. Mindenki azt mondja, hogy hú, de erős vagyok, pedig nem. Igazából lenne választásom, látunk családokat, ahol az apuka otthagyja a családot, anyuka meg elkezd drogozni és meg van oldva a dolog. Az a furcsa, hogy el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha nem lenne. Ha nem lenne ez az állandó készenlét, hogy azt kell látnom, hogy a fiam üti-veri magát, ami egy más ember számára elképzelhetetlen… De nem tudom elképzelni, hogy ne így legyen, mert ezt adta az élet. És bízom, mert nincs olyan, hogy nem lehet helyrehozni valamit. Bízom benne, hogy az ő lelkét is helyre lehet hozni és meg lehet gyógyítani. Remélem ő is akarni fogja… Egyelőre lemondott saját magáról, de remélem, hogy ez meg fog változni.„

Valószínűleg gyámság alá kerül a fiú

Mária elmondása szerint hamarosan egy orvosi konzíliumot tartanak majd arról, hogy mit lehetne tenni. ”A negyedik szökésnél nyilvánvaló lett, hogy próbálkozik, amivel csak lehet és igyekszik szabadulni a gyógyszerétől, és az orvosok azt is belátták, hogy kényszergondolatai vannak. Valószínűleg gyámság alá is kell majd vennünk, máshogy nem tudunk neki segíteni„ – mondja szomorúan az anyuka.

Tamás cipőjébe kerülne egy nyomkövető

Mivel egy eltűnt keresésekor nagy segítség a közösség ereje, Tamás története is ismertté vált. Az édesanya pedig olvassa a kommenteket. ”Fura azt feltételezni rólam, főleg látatlanban, hogy nem figyelek oda. Az az igazság, hogy nem tudom megakadályozni, hogy megszökjön, mert nem lehet. Az a fontos, hogy ha már el is szökik, ne essen baja„ – mondja az édesanya, aki most egy cipőbe applikálható GPS-el próbálkozik majd, mivel Tamás okosórát például nem hord. Az anyuka azt is elmondta, hogy Tamás negyedik alkalommal például az ajtót feszítette fel. ”Én munkába mentem hajnal 5-kor, a férjem pedig reggel fél nyolcra ér haza a munkából, ez idő alatt szökött el. Nem is sejtettük, hogy felfeszíti majd az ajtót.„

4 év is lehet a várólista hossza

A 17 éves Tamás édesanyjának már többen tanácsolták, hogy adja egy megfelelő intézetbe a fiát, mert egy 17 éves kamaszt már nem lehet otthon tartani a szülőkkel, közösségre lenne szüksége, hogy a kortársai között legyen. Tamás jelenlegi állapotában azonban nem alkalmas arra, hogy egy ilyen intézetbe kerüljön, de egyébként sem egyszerű bejutni. ”Kevés, csak autistákat fogadó intézmény van és kevés olyan orvos, aki terápiában tudja ezt kezelni. Nagyon hosszú a várólista, nekem azt mondták, hogy legalább négy év„ – magyarázza Mária.