Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD
2 éve

Brutális támadás a gödöllői HÉV-en: sírva fakadt a kislánya, amikor meglátta Piroskát

A 47 éves édesanyát a munkába menet próbálta megerőszakolni egy férfi a gödöllői HÉV-en.

A gödöllői HÉV-en támadt meg egy fiatal férfi egy 47 éves családanyát. Meg akarta erőszakolni, az arccsontját is összezúzta. Piroska azonban lelkileg mégsem zuhant össze. Erősnek és összeszedettnek mutatja magát. Azt mondja, meglepő módon a férjét és a 12 éves kislányát sokkal jobban összeroppantották az események.

A Borsnak adott exkluzív interjújában elmondta, az ütéseket és rúgásokat nagyjából két és fél percen keresztül kellett viselnie.

Fotó: Bors / Végh István

„Ülő helyzetben voltam, próbáltam védekezni a kezemmel, de a térdeléseivel így is eltörte az orromat és a fogamból is kirúgott egy darabot. Küzdöttem az életemért, kiabáltam is, de ő azt hajtotta, hogy ne visítsak, mert előveszi a kését és elvágja vele a torkomat, meg fog ölni. Kicsit csöndben maradtam, de aztán a félelemtől ismét felordítottam.”

„Erre még erőteljesebben rám üvöltött, és nyomatékosította a halálos fenyegetését”

- mondta a Borsnak.

Nem félne, ha találkozna támadójával

„A férjem korábban többször is azt mondta, hogy ha esetleg megtámadna valaki, védekezésképp próbáljam megütni, vagy marjak bele az arcába, de most nem mertem visszatámadni. Rettegtem attól, hogy tényleg előveszi a kését és meggyilkol.”

„A kislányomat és a férjemet egyébként sokkal jobban megviselte a támadásom, én egyáltalán nem érzek félelmet. A lányom sírva is fakadt, amikor meglátott.”

„Attól sem félnék, ha újra találkoznék a támadómmal. A rendőrségen pszichológus is foglalkozott velem, megvizsgált, de nem érzem, hogy a továbbiakban lesz rá szükségem” – nyilatkozta a nő.

Leszögezte: amint begyógyulnak a sebei és jobban lesz, vissza fog menni dolgozni és a HÉV-re is fel fog ülni. A történetével szeretné felhívni a figyelmet a nők elleni erőszakra, s szeretné elérni, hogy legalább a HÉV megállóit bekamerázzák. A pénztárcáját egyébként azóta a férje megtalálta a megálló közelében eldobva. Ekkor kiderült, hogy a támadója csupán a benne lévő készpénzt, 11 ezer forintot vett ki belőle, az igazolványait és a bankkártyáját benne hagyta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt A Karib-tenger kalózai sztárja

origo.hu

Ismét bővült Ördög Nóráék családja

metropol.hu

Kettes stádiumú daganattal diagnosztizálták a TV2 egykori sztárját

hirtv.hu

Radar – Több mint 400 iskola több mint 100 ezer diákja vett részt a Sulihős programban

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek sorsszerű fordulatot hoz ma az Oroszlánba lépő Vénusz

mandiner.hu

Kérdőre vonták Karácsonyt: Hová tüntetett 214 milliárd forintot?

travelo.hu

Téves cím: Booking.com-on foglaltak szállást, egy értetlen házaspár ajtaján kopogtattak

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

ripost.hu

Kiderültek a részletek Vastag Csaba titkos esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt a szerelme

ripost.hu

Percenként csupán egy lépés: mindössze ennyit tudott megtenni Suhajda Szilárd az Everest halálzónájában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Mire költhető el a SZÉP-kártyákon lévő pénz? - lejárt egy határidő

INSIDER

Döbbenetes öngyilkosság Biatorbágyon - Videó!

INSIDER

Mától indul az akciózás: 20 termékkategória árai csökkennek, mutatunk néhány új árat

INSIDER

„Magzatpózban feküdt a konyhában” – még mindig szökésben van a nyugdíjas férfi gyilkosa

INSIDER

Bűntársa lehetett a Nyírkátán megölt terhes nő gyilkosának

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett!

INSIDER

Megszólalt a Sportegyesület: itt az igazság a „beteg” kislányról

INSIDER

Magzatként agyvérzést kapott, majd 24 hetesen jött a világra Mici, aki rácáfol minden orvosi jóslatra