Létrehozva: 2021.01.10.

Böjte Csaba: ha az orvosok azt mondják, hogy kell az oltás, akkor kell

Böjte atya a koronavírus elleni vakcina fontosságára hívja fel a figyelmet!

Böjte Csaba most az InfoRádiónak beszélt a koronavírus elleni oltás fontosságáról! Amint a Ripost is beszámolt róla, a szerzetes még tavaly novemberben kapta el a fertőzést, akkor kétoldali tüdőgyulladással került kórházba. Az atya már jól van, és azt tanácsolja, hallgassunk az orvosokra!

Fotó: Bors

„Két út van a tudósok szerint: az önuralom két hétig, hogy senki nem megy sehova, de úgy tűnik, nem vagyunk fegyelmezettek, a másik, hogy elmegyünk és beadatjuk az oltást. Nem az a dolgunk, hogy együtt éljünk ezzel a vírussal. Ha kevesen mennek el oltatni, jön a hatodik-hetedik hullám. A tanároktól tanuljuk a helyesírást, az építészek tervezik a házunkat, az autószerelők megjavítják az autónkat, az orvosaink, szakembereink pedig hosszú évek óta ezt tanulták, amit most javasolnak, hallgassunk rájuk – hangsúlyozta.

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak