Angliában dolgozó magyar ápolónő: „Nem rettegünk, így a nyugalmunk átszáll az idősekre”

Angliában már a koronavírus harmadik hulláma fenyeget. A legtöbben akkor sem mernék kidugni az orrukat a zárt ajtók mögül, ha tehetnék. Az idősgondozók viszont nap, mint nap útra kelnek, hogy a frontvonalban végezzék a munkájukat. Egy Észak-Angliában dolgozó magyar ápoló mesélt a Ripost-nak arról, hogyan változtatta meg az idősek és ápolóik életét a járvány.

Egy 70 fős idősotthonban dolgozik Judit (kérésére a nevét megváltoztattuk), ahol a lakók több, mint fele már átesett a Covid-fertőzésen, s a legtöbben szerencsére túlélték a koronavírust.

„Mindenhez folyamatosan alkalmazkodunk, a szabályokat szigorúan betartjuk. Nincs keveredés a szintek között. A 12 órás műszakok alatt védőruhát, hajhálót, maszkot, szemüveget, kesztyűt használunk. Nem panaszkodunk, mert mindenki megérti, hogy első a biztonság” – mondja lapunknak Judit, aki immár 9 éve él és dolgozik az Egyesült Királyságban.

Mindenkinek nehéz a bezártság

Egy idős ember számára a programok adják a nap fénypontját, s ahogy Judit mondja: a vírus előtt sok gondozott kijárt vásárolni vagy színházba, amit most nem lehet. „A ránk bízottak nehezen viselik a bezártságot, de sokat számít, hogy folyamatosan tudatjuk velük, vigyázunk rájuk, többek közt úgy, hogy most nem megyünk sehova. A védőöltözet ellenére is érzékelik, hogy nem rettegünk, a kisugárzásunk, magabiztosságunk, nyugalmunk pedig rájuk is átszáll” – meséli megnyugtató hangon az ápoló. Hozzáteszi, így is előfordul, hogy elkeserednek az idősek, különösen, ha beléjük hasít, hogy nem láthatják a családjukat. „Csak egy műanyag falon keresztül érintkezhetnek. Próbálunk videóhívásokat intézni a családokkal, de sok idősnek furcsa ez, hiszen egész életüket meghatározta a személyes kapcsolat” – mondja megértőn az ápoló. „Hogy enyhítsük a család hiányát, sokat hallgatunk zenét, nagyon szeretik a klasszikusokat, a festést, a kézművességet.”

A szeretet hozta vissza az életbe az időseket

Angliában, ha valaki a végső stádiumba kerül egy idősotthonban, akkor kap még egy ápolót és beöltözve akár két hozzátartozó is bemehet elbúcsúzni, illetve részt vehet az ápolásában.

„Amikor az egyik 90 éves néni elkapta a vírust és nagyon rossz állapotba került, a lányai minden nap mellette voltak” – mondja az ápolónő. „Megindító és szívszorító volt látni a mérhetetlen szeretetet, ami összekötötte őket, miközben az orvosoktól tudtuk, csak napjai vannak hátra a néninek” – sóhajtja Judit, majd folytatja a visszaemlékezést. „Már enni és inni is alig bírt. Kiskanállal próbáltunk neki 15 percenként egy-egy korty vizet adni, nem sok sikerrel. Majd egy hét után az idős hölgy kezdte jobban érezni magát. Mindenki, de főként a gyerekei váratlan örömként és boldogságként élték meg a javulást. Csodák csodája, a néni felépült. Azt látjuk, hogy a család jelenléte rengeteget javít az idősek állapotán. Ösztönzően hat rájuk, hogy tovább küzdjenek és tovább akarjanak élni. Azt hiszem, a szeretet és gondoskodás tartotta őt életben és hozta vissza a szerettei közé” – meséli csillogó szemekkel Judit, aki más csodás gyógyulásnak is tanúja volt.

Hálás, hogy vírushelyzetben is gondozhat

Az ápolónő nem csak a kollégáit, a rájuk bízottakat is dicséri. Mint mondja, náluk minden gondozó lelkiismeretes és a lakókért van, de az időseik is csodálatos emberek.

„Olyan apró dolgoknak is nagyon tudnak örülni, ha megfésüljük őket, vagy megsimogatjuk a kezüket, arcukat. Hálásak a törődésért. Már egy-egy szabadnap után is hiányolnak minket. Lehet, hogy nem mindenki tudja a nevünket, de akkor is közel állunk egymáshoz. Próbálunk mindent megtenni, hogy pótoljuk a szeretethiányukat. Mi lettünk az idősek családja. Sokszor eszembe jut, hogy én milyen szerencsés is vagyok, amiért minden nap hazamehetek és a szerető társammal lehetek. Boldog vagyok azért is, hogy gondozóként a lezárások alatt is dolgozhatok, mert egyébként megőrülnék otthon.”