Létrehozva: 2020.12.09.

Tragédia: gyógyszer helyett halálos injekciót adott be a betegnek a zalaegerszegi ápoló

Vádat emeltek egy ápoló ellen, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az orvos által előírt gyógyszert adta be egy betegnek, az idős férfi pedig nem sokkal később meghalt – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

A 30 éves zalaegerszegi ápoló szabadfoglalkozású egyéni vállalkozóként tevékenykedett a kórházban, az orvos utasítása alapján önállóan végezte el a gyógyszerek beadását.

Fotó: Pixabay

A mentők szállítottak a sürgősségi osztályra egy 93 éves, fokozódó fulladásérzéssel és nehézlégzéssel küzdő férfit, akinek az orvos egy ampulla intravénás injekciót és két kapszula gyógyszert írt elő. Ezt az utasítást az orvos szóban közölte az ápolóval, a szintén jelen lévő orvosírnok pedig írásban rögzítette a beteg kezelési lapján.

Az ápoló figyelmetlenségből a két kapszula, szájon át bevehető gyógyszer helyett egy olyan injekciót adott be intravénásan a betegnek, amit az orvos nem írt elő. Ettől a páciens néhány másodperc múlva rosszul lett, a keringése összeomlott, és minden lehetséges eljárás ellenére – amelyekben az ápoló is részt vett -, kétszeri újraélesztés után meghalt.

A halál közvetlen oka heveny keringési elégtelenség volt, amelyhez az ápoló által tévesen beadott injekció okozta szívmegállás, illetve az újraélesztés után kialakult sav-bázis zavar vezetett. Abban azonban, hogy a hosszasan végzett újraélesztés eredménytelen volt, a páciens meglévő megbetegedéseinek is meghatározó szerepük volt.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ápoló ellen – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabira cserélik Tóth Andit

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

magyarnemzet.hu

Bizarr dolog szaladt ki a magyar úszónő száján, miután Eb-érmes lett Romániában

ripost.hu

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

vg.hu

Egy 17 éves lány állítja, hogy csoportos erőszak áldozata lett, amelyben P. Diddy is részt vett

origo.hu

Holtan találtak egy férfi az állatkertben, egy vadállat szájában találták meg a cipőjét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 7.: A Vízöntő fut az idővel, a Halak meglepő felismerést tesz

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Ripost-kisokos: a legfontosabb tudnivalók a januárban induló REpontokról

INSIDER

Online árfigyelő: ezeket az új termékeket veheted meg olcsóbban, itt a lista

INSIDER

Kaszáltak a terror miatt: egymilliárd dollárt keresett valaki a Hamász-támadáson

INSIDER

Végre kezében tarthatja kisbabáját Kitti, aki majdnem belehalt a szülésbe: ""egyikünk sem tudta még teljesen felfogni"

INSIDER

Influenzás vagy covidos vagy? Így döntheted el otthon, a tünetek alapján!

INSIDER

Óriási bejelentés érkezett a Messengerről és az Instagramról, rengetegen vártak már erre

INSIDER

Durva havazás csap le az ország közepére, ebben nem lesz köszönet

INSIDER

Elkezdődött az idei síszezon: így készülj a téli sportolásra!