Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.21.

Orbán Viktor: a járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg végig fennmarad

A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt „nem leszünk túl a válságon” – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, „de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd”. Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot.

Orbán Viktor kinevezte az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőit Szöveg: Budapest, 2020. december 21. Orbán Viktor miniszterelnök (j) beszédet mond az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek kinevezésén a Karmelita kolostorban 2020. december 21-én. Balról Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. MTI/Koszticsák Szilárd

A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak

- emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak. Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: meglehet, hogy a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban.

Válság idején ilyen nehéz pontjára állni a gátnak, mint ahol önök állnak majd a következő hónapokban, egyszerre nehéz, de egyúttal megtisztelő feladat is. Az egész ország bizalma önökben van. (...) Ne felejtsék el, minden élet számít

- zárta szavait Orbán Viktor. Az eseményen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is. A kormányfő országos kórház-főigazgatóvá Jenei Zoltánt nevezte ki, aki korábban volt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, majd a Pécsi Tudományegyetem kancellárja is. Helyettesei: Bábiné Szottfried Gabriella, Bene Ildikó, Szabó Bálint, Takács Péter és Tóbiás Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért