Létrehozva: 2020.12.31.

Müller Cecília: A vakcina egy nagyon fontos fegyver a kezünkben

Az országos tisztifőorvos szerint a védőoltással tudunk hatékonyan harcolni a vírus ellen.

Megtartotta az idei év utolsó sajtótájékoztatóját az Operatív törzs. 2020 a koronavírusról és a világjárvány kezeléséről szólt, de az országos tisztifőorvos kiemelte, van okunk bizakodni, hiszen karácsonyi ajándékként Magyarországra is megérkeztek a vakcinák.

Fotó: YouTube / M1

„A 2020-as év a pandémiáról szólt, többen elvesztettük szeretteinket és ismerőseinket, ezért fájdalommal éltük meg ezeket a napokat, ugyanakkor bizakodóvá váltunk, az aktív betegek száma szépen csökken, míg a gyógyultak száma is szépen emelkedik” – fogalmazott Müller Cecília, aki kiemelte a vakcina fontosságát is.

„Úgy megyünk át a 2021-es évre, hogy már rendelkezésre állnak hatékony védőoltások. Ez egy nagyon fontos fegyver a kezünkben, amivel emberi életeket tudunk majd menteni” – mondta az idei év utolsó sajtótájékoztatóján Müller Cecília, aki bár bizakodó, kiemelte, hogy nem dőlhetünk hátra, hiszen a kórházban ápoltak száma 5856 fő és 402-en még mindig lélegeztetésre szorulnak. Szerinte bízni kell a vakcinában, és mindenkit arra biztat, hogy jelentkezzen oltásra.

Az elmúlt napon újabb 70 ezer vakcina érkezett, így már 80 ezer vakcina áll rendelkezésre, ezzel 40 ezer egészségügyi dolgozót tudnak beoltani. Eddig 5110 egészségügyi dolgozó kapott oltást. Több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre és Békéscsabára is szállítottak ki vakcinákat. Így 25 oltóponton lehet felvenni az oltást az egészségügyi dolgozóknak. Utánuk a szociális intézmények lakói következnek, akiket a krónikus betegségben szenvedők következnek.

 

Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, ma este 8 óra és reggel 5 óra között is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. Kivételt ez alól a munkavégzés jelent. Aki nem tartja be, bírságra számíthat. Elmondta, hogy a katonaság is segíti a rendőrök munkáját ma este.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!