913 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és a katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 485, szombaton 278, vasárnap 141 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A román és horvát határszakaszon kilenc embert fogtak el. Az elmúlt héten az ország területén 1496 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten – december 7-étől 13-áig – a feltartóztatottak száma 716 volt. A román és horvát határszakaszon húsz embert fogtak el az elmúlt héten. Embercsempészés miatt 22 gyanúsított ellen indult eljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban arról beszélt, hogy az elmúlt három évhez képest lényegesen több, mintegy 42 ezer határsértőt és 460 embercsempészt fogtak el az idén. Bakondi György arra számít: 2021-ben a migráció és a politikai nyomásgyakorlás is folytatódni fog.
Bakondi György
A főtanácsadó kiemelte: a tiltott határátlépési kísérletek száma idén több volt, mint az előző három évben összesen. Azt is elmondta: az embercsempészek között elenyésző a magyarok aránya. Jellemzően a balkáni országok állampolgárai, vannak köztük továbbá olyanok, akik valamely nyugat-európai országban már valamilyen státuszt megkaptak, és saját honfitársaik Európába jutását segítik.
A rendőrök 21 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A járőrök 2020. december 21-én 17 óra 30 perc és 2020. december 22-én 5 óra 30 perc között két esetben, összesen 12 határsértőt tartóztattak fel Szeged közigazgatási területén, illetve a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a férfiak szír és tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Az egyenruhások továbbá 2020. december 22-én 2 óra körül kilenc határsértőt fogtak el Csanádpalota külterületén, akik iraki, valamint szír állampolgárnak vallották magukat. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre előállították őket, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük.
A rendőrök 30 határsértőt tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. december 21-én 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között 5 esetben összesen 30 határsértőt tartóztattak fel Hercegszántó, Kelebia, Dávod, Kiskunhalas, Bácsbokod és Tompa közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, szomáliai és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A járőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A Hajdú-Bihar megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. december 21-én 5 óra 30 perc és 2020. december 21-én 17 óra 30 perc között egy esetben összesen egy határsértőt tartóztattak fel Biharkeresztes terültén. A vasútállomáson várakozó férfi afgán állampolgárnak vallotta magát, azonban sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.
A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök a férfit előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, majd idegenrendészeti meghallgatását követően 2020. december 21-én 15 órakor átadták a román hatóságnak.
A rendőrök hét határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.
Munkatársaink 2020. december 21-én 15 óra 20 perckor két illegális migránssal szemben intézkedtek a Hegyeshalom K-II (Hegyeshalom-Nickelsdorf) közúti határátkelőhelyen. A határon igazoltatott férfiak magukat marokkói állampolgárnak vallották.
A rendőrök 2020. december 21-én 15 óra 39 perckor – állampolgári bejelentést követően – igazoltattak továbbá Szilsárkány közelében öt külföldi személyt, akik közül egy pakisztáni, négy férfi pedig bangladesi állampolgárnak vallotta magát.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. december 21-én 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között 5 esetben összesen 30 határsértőt tartóztattak fel Hercegszántó, Kelebia, Dávod, Kiskunhalas, Bácsbokod és Tompa közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, szomáliai és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A járőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.