RETRO RÁDIÓ

Kormányhivatal: továbbra sincs járatsűrítés a járvány idején

Kormányhivatal: továbbra sincs járatsűrítés a járvány idején
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 04. 09:32

A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.

Budapest Főváros Kormányhivatala közleményben emlékeztetett: a kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a fertőzés közösségi terjedésének fékezéséért a BKK-nak november 5-ig kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét.

Hozzátették: a BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá.

A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti.

„A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be” – olvasható a közleményben.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.