RETRO RÁDIÓ

Könyörtelenül megkínozta a kétgyermekes anyát a nyíregyházi férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 04. 11:15

Kalapáccsal, ököllel, harapófogóval ütötte, késsel szurkálta a segítségért könyörgő nőt.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki az év elején féltékenységből életveszélyesen bántalmazta élettársát Nyíregyházán – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-t.

Martossy György megbízott főügyész elmondta, hogy a vádirat szerint a férfi öt éve volt kapcsolatban a nővel, akivel két gyermekük született. A külföldön, biztonsági őrként dolgozó férfi 2019 végén ötven nap elzárást kapott miutánnem fizetett be egy pénzbüntetést. Hazatérve már a repülőtéren kérdőre vonta a két gyerekkel rá váró nőt, hogy miért nem fizette ki a pénzbüntetését, emellett hűtlenséggel is meggyanúsította. Az éjszakát egy szállodában töltötték, ahol a férfi többször megütötte az anyát, majd arra kényszerítette, hogy a földön aludjon.

Másnap hazautaztak Nyíregyházára, ahol az otthon bepiáló férfi előbb kalapáccsal ütötte az asszony lábát, később a földre rántotta, ököllel támadt rá és egy késsel többször megszúrta. Közben azt ismételgette, azért bántja, mert számára szenvedés volt az ötven nap elzárás. Ezután egy harapófogóval ütött a nő fejére és folytatta a szurkálást. A férfi csak akkor volt hajlandó mentőt hívni a könyörgő nőhöz, ha azt mondja majd, hogy ismeretlenek bántották.

Az asszony rengeteg sérülést szenvedett, a mellkasán ejtett szúrt seb miatt életveszélyes állapotba került. A tettét beismerő párját a bíróság letartóztatta. Az ügyészség – ha a férfi az előkészítő ülésen is beismerő vallomást tesz – hét év börtönbüntetés kiszabását javasolja majd a Nyíregyházi Törvényszéknek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.