Létrehozva: 2020.12.05.

Hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

A magyar szakemberek átvizsgálják a vakcinát, csak utána vásárolunk belőle.

Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég.

Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – jelezte, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.

A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd – mondta az államtitkár.

„Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is.

Kínai vakcináról kaphat dokumentációt Magyarország néhány napon belül ❗ Kínai vakcináról kaphat dokumentációt Magyarország néhány napon belül! Közzétette: Menczer Tamás – 2020. december 4., péntek

Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is.

Az utóbbi kapcsán megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer – az EU-s tájékoztatás szerint – első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte