RETRO RÁDIÓ

Egy hét alatt öt helyre tört be a próbaidős tolvaj – fotók

Egy hét alatt öt helyre tört be a próbaidős tolvaj – fotók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 14. 12:20

Hiába kapott többször is börtönbüntetést, nem bírt leállni a betörésekkel.

A munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező kiskunhalasi férfi korábbi börtönbüntetéséből feltételes kedvezménnyel szabadulva, ráadásul egy másik felfüggesztett büntetésének próbaideje alatt elhatározta, hogy megélhetését továbbra is lopásokból fogja biztosítani.

Május 22-én éjjel bemászott egy családi ház udvarára és ott előbb megrongálta a kültéri lámpát, majd a záratlan melléképületből sarokcsiszolót, fúrógépet, láncfűrészt lopott el. Ezután egy utcán parkoló személyautó mindkét ajtaját felfeszítette és mindössze egy 5 ezer forint értékű autósrádiót lopott el, további 80 ezer forintos rongálási kárt okozva az autó tulajdonosának.

Fotó: Ügyészség

Az ezt követő napokban egy másik családi ház oldalsó udvari ajtaján bement a konyhába és szeszesitalokat vitt ki a kerítéshez, a riasztóberendezés azonban jelzett, így a férfit tetten érték. Ez sem szegte kedvét, mert nem sokkal ezután, szintén éjjel, egy családi ház udvarából muskátlit lopott. A közelben járőröző rendőrök azonban elszámoltatták és lefoglalták a nála talált virágokat.

Utolsó áldozatánál többször is járt hívatlanul. Hogy bejusson az udvarba, letörte az alumínium kerítésléceket és az ott lezáratlanul parkoló gépkocsiból, korábban pedig a nyitott melléképületből szerszámokat lopott el. Ráadásul az autó akkumulátorát is kiszerelte és magával vitte. Következő éjjel a férfi felfeszítette az akkorra már lezárt melléképület ablakát védő rácsot és épp a műhelyben kutatott, amikor a kiskunhalasi járőrök felfigyeltek a kerítés mellé támasztott kerékpárjára, majd a menekülő sorozattolvajt elfogták.

Fotó: Ügyészség

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító férfit többrendbeli, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság a korábbi büntetéseinek végrehajtását is rendelje el. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.