RETRO RÁDIÓ

Budapesten működtették a kínai bordélyházat – ez az ítélet született

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 04. 21:00

Elsőfokon fegyházbüntetésre ítélték egy Budapesten működtetett kínai bordélyház üzemeltetőjét – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A vádlott 2015 októberétől 2016 augusztusáig üzemeltetett Kínából származó női prostituáltakkal bordélyházát a fővárosban. Ő szervezte a lányok utaztatását, akik keresetük egy részét leadták neki. Ezt a pénzt részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére fordította, részben elköltötte kedve szerint.

Egy társa ingatlanközvetítőként közreműködött a helyszín kibérlésében, továbbá tolmácsolt a két másik társa között. A harmadik csapattag segített a hirdetések közzétételében, illetve fogadta a kliensek hívásait és intézte a találkozók megszervezését.

A bordélyház üzemeltetője ráadásul 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, amelynek egy részét ő használta, a többit pedig árulta. Őt – mint többszörös visszaesőt – 12 év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, és kiutasították Magyarország területéről.

Az egyik bűnsegédjével szemben megszüntették egy korábbi büntetőügyben a próbára bocsátást és halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték, míg a másikukkal szemben 1 év – másfél évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A másodfokú eljárásig a bordélyház üzemeltetője letartóztatásban marad, az ítélet nem jogerős.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.