
Rendőrautók karamboloztak szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházba került.
Rendőrautók karamboloztak szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházba került.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az említett helyszínen négy jármű ütközött: két rendőrautó és két másik gépkocsi. Közölte, személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

Ütközésben összetört személygépkocsi és rendõrautó Budapesten, az Istenhegyi úton 2020. december 30-án.
MTI/Lakatos Péter
Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között. A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg.

Ütközésben összetört személygépkocsik, köztük két rendõrautó Budapesten, az Istenhegyi úton 2020. december 30-án.
MTI/Lakatos Péter
A balesetinfó oldala arról számolt be, hogy a Škoda Octaviat vezető rendőr haladása során átért a szembejövő oldalra, ahol egy KIA személyautó érkezett éppen. A rendőr megpróbálta még korrigálni az autót, de belerohant és a személyautót a garázs falának csapta.
Ezután a rendőrautó sofőrje visszaránthatta a kormányt, de a mögötte érkező Oper Astra rendőrautó a Škoda hátuljának ütközött. A baleset után az is kiderült, hogy a MOL üzemeltetésében lévő Hyundai parkolt, nem volt bérlés alatt.

Ütközésben összetört személygépkocsik, köztük két rendõrautó Budapesten, az Istenhegyi úton 2020. december 30-án.
MTI/Lakatos Péter

Ütközésben összetört személygépkocsik, köztük két rendõrautó Budapesten, az Istenhegyi úton 2020. december 30-án. A balesetben összesen négy jármû ütközött, két rendõrautó és két másik gépkocsi. Személyi sérülés nem történt, de egy rendõrt a mentõk kórházba vittek megfigyelésre. Az MTI helyszínrõl származó információi szerint a két rendõrautó megkülönböztetõ jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett.
MTI/Lakatos Péter







