RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: gyors döntésekre és az oltóanyag mielőbbi alkalmazására van szükség

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 06. 19:17

A döntések gyorsaságának javításával és az oltóanyag mielőbbi alkalmazásával lehet biztosítani az emberek életének, egészségének védelmét és az ország működőképességének fenntartását – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken telefonon az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: „ha virtuálisan is, de összeültünk öten, közép-európai külügyminiszterek az osztrák kolléga kezdeményezésére. Ez Ausztriát és annak négy keleti szomszédját: Magyarországot, Szlovéniát, Szlovákiát és Csehországot jelenti, ezt a formátumot korábban bevezették és azóta is fenntartják” – emlékeztetett.

Hangsúlyozta: ezúttal nyilvánvalóan a járványhelyzetről beszéltek, mert az egész közép-európai térségre igaz az, hogy a második hullám számait és összetettségét tekintve is rendkívül komoly kihívást jelent minden országnak. Az első hullám alatt „abszolút tragédiaként megélt rekordadatoknak” most a négy-ötszöröse a napi átlaggá vált – mondta. Hozzátette: ez mutatja, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint tavasszal volt.

Szijjártó Péter szerint a helyzet talán annyiban kedvezőbb, hogy az egészségügyi rendszerek jobban felkészültek, hiszen tavasszal „teljesen váratlanul” tört ki a járvány.

Úgy vélte, ahhoz, hogy megfeleljenek annak a rendkívül komplikált feladatnak, hogy egyszerre védjék meg az emberek egészségét és biztosítsák a gazdaság, ezáltal az ország működőképességét, két dologra van nagy szükség a mostani megbeszélés tanúsága szerint is.

Az első a döntések gyorsasága, ezért is terjesztették be az Országgyűlés elé a rendkívüli jogrend meghosszabbítását 90 napra – közölte. Hozzáfűzte: aki most gyors döntéseket tud hozni, az „emberéletekben mérhető teljesítményt tud nyújtani”.

Kiemelte: a másik fontos dolog pedig az oltóanyag mielőbbi beszerzése és alkalmazása. Magyarország ebből a szempontból is jól áll, mert a jelenlegi tárgyalások alapján decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagyobb mennyiségben megkezdődhet az oltóanyag szállítása Magyarországra – közölte.

Megjegyezte: Oroszországgal és Kínával is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, így amennyiben Keletről előbb érkezik megoldás, mint Nyugatról, azt itt alkalmazni tudják majd.

A kormány amellett, hogy benne van az uniós projektben, keletre is „figyel”, hogy mielőbb Magyarországon legyen a koronavírus elleni hatásos vakcina – mondta Menczer Tamás.

Kínában három gyártóval van kapcsolatban Magyarország, de – miként azt előző nap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is bejelentette – még idén Oroszországból is várunk vakcinamintát.

Elmondta azt is, hogy mielőtt megjön a minta, titoktartási kötelezettséget kell aláírni, de igyekeznek gyorsítani a folyamatot.

Az egyik brüsszeli szóvivő a napokban azt nyilatkozta, hogy a tagállamok nem használhatnak keletről érkező vakcinát. Az államtitkár viszont felhívta a figyelmet: a brüsszeli szabályok kimondják, egészségügyi veszélyhelyzet esetén a tagállam jogkörébe tartozik ez a döntés. Pénteken ugyanezt fogalmazta meg egy másik brüsszeli szóvivő is – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a munkahelyvédelemben a kormány folytatja az eddig is eredményesnek bizonyult politikát. Ahogy azt a kormány korábban is megfogalmazta, annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elpusztít.

Kifejtette: a KKM programjában eddig több mint 900 vállalat jelezte, hogy ha támogatást kap, akkor még ilyen helyzetben is beruházást hajt végre. Ezek a vállalatok – amelyek 425 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre – 155 ezer munkahely megőrzését vállalták. Az eddig 169 milliárd forintos támogatást 50 milliárd forinttal megemelték. Folytatják a programot – közölte az államtitkár, kiemelve: ez újabb több tízezer munkahely megőrzését jelenti.

Menczer Tamás hozzátette: a nagyvállalati támogatási programot 20 milliárd forinttal bővítették.

Az összesen 70 milliárdos támogatás révén 71 nagyvállalat 60 ezer munkahely megőrzését vállalta, s azt, hogy beruházásokat hajt végre.

Van továbbá egy 76 milliárd forintos program is az exportáló vállalatok megsegítésére – közölte az államtitkár, hozzátéve: ez szintén munkahelyek tízezreinek megőrzését szolgálja.

Menczer Tamás azt is elmondta, a jogállamisági feltételről szóló brüsszeli döntésre a magyar diplomácia és a szaktárca is dolgozik a válaszon. Leszögezte: Magyarország nem zsarolható.Felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány és az európai terrortámadások ellenére Brüsszel nem ezekkel a problémákkal foglalkozik. Megjegyezte: európai érték az, ha valaki kávézni akar, vagy templomba menni, megtehesse úgy, hogy ne kelljen tartania attól, hogy megölik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.