Létrehozva: 2020.11.09.

Ötletes hirdetéseiből újítja fel szülei lakását az angol lány

Csupán néhány nap alatt több mint 6000 követője lett annak az angol lánynak, aki vicces posztjaival és fotóival árulta fölöslegessé vált holmiját a Marketplace oldalán. A 26 éves Roz Thompson 700 fontot – körülbelül 280000 forintot – keresett napok alatt, de ami sokkal fontosabb: tucatnyival érkeztek hozzá az állásajánlatok. A Ripost-nak ő maga mesélte el, hogyan csinálta!

Minden egy eladásra szánt ruhával kezdődött, a fiatal angol lány azt akarta feltenni a Facebook bolhapiacára. „Miközben a ruhában fotóztam magam, észrevettem, hogy a tükörképemen olyan a fejem, mintha aránytalanul apró lenne. Vihorászva készítettem még néhány fotót különböző pozíciókban és végül úgy döntöttem, feltöltöm őket a hirdetések közé , hogy mások is jót derülhessenek rajta. Nem is sejtettem, hogy ez ekkorát fog robbanni” – meséli a művész, aki kisállatportrékat fest.

Eddig 700 fontot keresett az oldalon

Roz Thompson egyedi hirdetései, mint például ahogy szalagavató ruhában nyírja a füvet vagy lábujjaival borospoharakat tart, jól működtek. Kreatív és vicces ötleteinek köszönhetően az emberek átnézték a régebbi hirdetéseit is, így majdnem minden holmiját sikerült eladnia.

Összesen 80 tárgyon és 300 karácsonyi kártyán sikerült túladnia. Ezzel körülbelül 700 fontot szedett össze. És még mindig van mit eladnia, amire, mint mondja, szükség is van.

Szüleinek is segít eladni a fölösleges holmikat

„A szüleimnek még soha nem volt alkalmuk felújítani a házukat, pedig nagyon ráfér” – meséli a Ripost-nak az ügyes lány. „Rám és a testvéremre sok időt és pénzt fordítottak, kicsit túlterheltek, és azt hiszem, nem is tudják, hol is kezdjék a felújítást. Segítek nekik átválogatni a dolgaikat, hogy eladhassák a fölöslegessé vált tárgyaikat ők is, így lesz némi helyük és pénzük. Még csak a padlásnál tartunk, de végigmegyünk az egész házon!”

Ajánlatokkal bombázzák

Roz szokatlan értékesítési stílusára, humorára hamar felfigyeltek a cégek is. „Szerveztem néhány hirdetést és terméknépszerűsítést vállalatoknak, például egy könyv szerzőjének posztoltam sellőnek öltözve, sőt egy helyi bevásárlóközpontban is megjelentem ebben a jelmezben. Más hirdetések is készülőben vannak. Lesz közös munkám egy másik szerzővel, egy gazdasággal és egy fürdőszobai bemutatóteremmel. Felajánlottak marketing állást is és több száz kérés érkezett olyan emberektől, akik szeretnék, ha eladnám a tárgyaikat.”

  Posztjaival felderíti a vírus miatt szorongókat A mókás hirdetések felvidítják az embereket ezekben a nehéz időkben. „Ez azt az érzést kelti bennem, mintha valami sokkal értékesebbet csinálnék, mint a selejtezés, lomtalanítás és pénzkeresés” – vélekedik Roz Thompson. „Az emberek megnevettetése lett a hirdetéseim fő mozgatórúgója! Nagyon jó érzés, hogy elismernek és megbecsülnek.” Roz állítja: bármilyen hihetetlen, ő félénk és zárkózott ember, de aki jobban megismeri, rájön, hogy ő valóban az, mint akit a hirdetésekben látnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó