Létrehozva: 2020.11.27.

Orbán Viktor: előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd oltást

Várhatóan már a jövő héten elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson, előjegyzésbe vetethesse magát, és így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Ezzel felmérhető, hányan gondolkodnak azon, hogy beoltatják magukat – tette hozzá a kormányfő. Azt is elmondta, hogy az oltási terveket már hetekkel ezelőtt kidolgozták. Az egyik arról szól, hogy ha van elegendő vakcina, és az emberek – önkéntes alapon – jelentkeznek az oltásra, akkor hogyan oldják ezt meg – ismertette, közölve, hogy 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket vesznek előre. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók – jelezte.

Beszélt továbbá arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésnek jelenleg két frontvonala van: a kórházakban az életeket mentik, az iskolákban pedig a munkahelyeket, mert ha a szülő nem tudja beadni a gyermekét az iskolába, nem tud dolgozni menni. A kormányfő elmondta, egyelőre nem lát biztató jeleket, egyre többen vannak ugyanis kórházban, ezért mindenkit óvatosságra intett, hangsúlyozva, „ki kell tartani”.

Orbán Viktor egyúttal ismét kérte a magyarokat, hogy ne fizessenek be külföldi síelésre. Arról is beszélt, hogy 8-10 nap múlva dönt a kormány arról, milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor és újévkor.

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

GWM: mit nyerne az ország a kínai autógyártó megtelepedésével?

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak