RETRO RÁDIÓ

Látványos fotók: Debrecen mézeskalács szívével mondanak köszönetet az orvosoknak és ápolóknak

PAPP László
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 27. 20:30

Az adományokat a járványkórház koronavírus osztályain dolgozó orvosok, ápolók kapják meg.

Debrecen mézeskalácsból készült szívét az idén a koronavírusos betegek ellátására kijelölt járványkórház, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula kórházában állították fel, ezzel a szimbolikus lépéssel is szeretnék a debreceni polgárok támogatását kifejezni az egészségügyi dolgozók iránt – jelentette be a helyszínen a cívisváros polgármestere pénteken.

A mézeskalács szívekből formázott, Debrecen Város Szíve elnevezésű installáció a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház egyik bejáratánál / Fotó:
MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László emlékeztetett rá, hogy a szeretetet és az adakozást megtestesítő „Debrecen város szívét” az utóbbi évek hagyománya szerint advent első vasárnapján állították fel a régi városházán. A több száz mézeskalácsból álló hatalmas szívet először 2017-ben készítette el Radics László debreceni mézeskalácsos, a Népművészet Mestere és fia Radics Zoltán arra emlékezve, hogy 200 évvel ezelőtt, 1817-ben telepedett meg Debrecenben a svájci születésű Caderas Wioland, aki meghonosította a városban a cukrászatot.

Papp László / Fotó:
MTI/Czeglédi Zsolt

A járvány miatt idén elmaradnak az adventi programok és az adventi vásár Debrecenben, ezért az ünnepre való készülődés és a lelki feltöltődés különösen fontos, hogy minél jobban eljusson az egészségügyben dolgozókhoz is, akik az egész országban, a nap 24 órájában hősiesen helyt állnak a koronavírus elleni küzdelemben – mondta a polgármester.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László köszönetet mondott az orvosoknak és ápolóknak áldozatos munkájukért, amelyet – mint kiemelte – néhány nappal ezelőtt ő maga is megtapasztalt, amikor a betegséggel küzdött.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője jelezte: a mézeskalács szív mellé több száz csomag kézműves hús, sajt, kávé és teatermékek, kalács, Debrecen bejglije, Debrecen Kenyere, illetve termelői méz és torma gyűlt össze, az adományokat a járványkórház koronavírus osztályain dolgozó orvosok, ápolók kapják meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.