5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kalapáccsal és késsel intézte el ismerősét egy férfi Cegléden – videó

Kalapáccsal és késsel intézte el ismerősét egy férfi Cegléden – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 18. 13:02

Életveszélyes állapotban, több szúrt és vágott sérüléstől, bántalmazástól erősen vérző nőre bukkantak a rendőrök.

A Pest megyei rendőrséget riasztották november 17-én, kedden egy ceglédi lakáshoz. A helyszínre érkező rendőrök a lakásban egy több szúrt és vágott sérüléstől, bántalmazástól erősen vérző nőt találtak, akit a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A nyomozók a bűncselekmény helyszínén megtartott szemle során egy kést és egy kalapácsot is lefoglaltak.

A nyomozók hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására, tanúkat hallgattak meg, adatokat gyűjtöttek, minek eredményeképpen még aznap a ceglédi kórház előtt – az ott megerősítő szolgálatot ellátó katonák segítségével - elfogták a bűncselekmény 53 éves feltételezett elkövetőjét – írja a Police.

B. Tamással szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.