RETRO RÁDIÓ

3 napra bezártak egy boltot a rendőrök, mert az alkalmazottak szabálytalanul hordták a maszkot

Vásásrlás előtt tájékozódjunk
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 04. 10:25

Az alkalmazottak szabálytalan maszkviselése miatt 3 napra bezáratott a rendőrség egy budapesti élelmiszerboltot.

Szabálytalanul viselte a maszkot egy budapesti, XX. kerületi élelmiszerbolt öt alkalmazottja, ezért a rendőrség 3 napra bezáratta az üzletet – erősítette meg az MTI információját az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este.

Gál Kristóf emlékeztetett: hétfőtől lépett hatályba a maszkhasználat szigorítására vonatkozó jogszabály, amellyel összhangban a rendőrség is fokozta az ellenőrzései számát. Többször ellenőrzik a szabályok betartását és súlyosabb szankciókat szabnak ki a szabályszegőkre – mondta.

Képünk illusztráció
fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabály kereskedelmi hatósági jogkörrel is felruházta a rendőrséget, amelynek értelmében akár be is zárathat a rendőrség olyan üzleteket, szórakozóhelyeket, vendéglátóhelyeket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket.

A rendőrök kedd délután ellenőrizték a XX. kerületi élelmiszerüzletet, ahol már a maszkviselés betartásának szabályainak ellenőrzésére hivatott biztonsági őr is az állára húzva viselte a maszkot – számolt be a szóvivő az esetről. Hozzátette: a húspultnál két férfi alkalmazott, valamint a zöldségpultnál két női alkalmazott szintén szabálytalanul hordta a maszkot. Az intézkedő rendőrök azért, mert egyidejűleg több munkaállomáson sem tartották be a szabályokat az alkalmazottak, úgy értékelték, hogy ez felveti az üzemeltető felelősségét is, ezért a legszigorúbb szankciót alkalmazták és 3 napra bezáratták a boltot – mondta.

Gál Kristóf beszámolt arról is, hogy a boltbezárás mellett mind az öt alkalmazottat fejenként 25 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtották.

Előrevetítette: a rendőrség a jövőben is hasonló ellenőrzéseket hajt végre azokon a helyszíneken, ahol a maszkviselés kötelező, és hasonló szabálytalanság esetén hasonló bírságokra számíthatnak a szabályszegők.

Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az Orbán Viktor által tegnap bejelentett újabb szigorító intézkedésekről szóló rendelet. A részletekből kiderül többek között, hogy milyen céllal lehet csak közterületen tartózkodni éjjel, illetve hogyan lehet megszervezni a kulturális és sportrendezvényeket.

Eszerint:

  • éjfél és 5 óra között kijárási korlátozás lépett életbe,
  • nem tartható zenés-táncos mulatság,
  • változtak a mozik, színházak, sportrendezvények látogatására vonatkozó szabályok,
  • ingyenes lett a parkolás, és a tömegközlekedésben járatsűrítést írtak elő,
  • emellett visszaállítják a rendkívüli jogrendet is.
  • Fontos, hogy minden szabályt mindannyian szigorúan tartsuk be! – írta Szentkirályi Alexandra.

    Csütörtökig kell elkészíteni a járatsűrítési tervet

    A részletes rendeletből kiderül többek között, hogy éjfél és reggel öt óra között például csak a munkavégzés, a munkahelyre való eljutás, illetve az onnan való hazajutás, és „életvédelmi céllal” lehet közterületen tartózkodni.

    A rendelet szerint tilos lesz olyan rendezvényeken részt venni, ahol „zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtanak”, és ahol a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.

    Kulturális rendezvényt, mozielőadásokat, valamint sportrendezvényeket csak úgy lehet megtartani, hogy a nézők csak a minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket is szabadon kell hagyni.

    A rendelet szerint Budapesten, valamint a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon a reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. Az erről szóló tervet november 5. napjáig kell elkészíteni és átadni az illetékes kormányhivatalnak.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.