Létrehozva: 2020.10.03.

Orbán Viktor bejelentette: soha eddig nem látott mértékben növelik az orvosok bérét, eltűnik a hálapénz

Orbán Viktor a Facebookon jelentette be, hogy elfogadták az Orvosi Kamara javaslatát. Vége a kitömött borítékok korszakának.

Komoly lépések történtek az orvosok bérének növelése érdekében, és úgy tűnik, megoldják az orvos-beteg viszonyt megmérgező hálapénz ügyét is.

„Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk” – mondta Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.

„Az orvosi kamara és a kormány között jó az együttműködés, az összefogás ezen a szinten is megvalósulhat. Ha összefogunk, akkor pedig sikerülni fog, hiszen egyszer már sikerült” – mondta a kormányfő.

Összefogásra van szükség. Áttörő erejű béremelés az orvosoknak. Együtt sikerülni fog // We must come together. A massive wage increase for our doctors. Together we will succeed! Összefogásra van szükség. Áttörő erejű béremelés az orvosoknak. Együtt sikerülni fog // We must come together. A massive wage increase for our doctors. Together we will succeed! Közzétette: Orbán Viktor – 2020. október 3., szombat

Bár az elmúlt években rengeteg törekvés irányult a hálapénz visszaszorítására, a hivatalos statisztikák szerint az egészségügyi dolgozóknak zsebbe csúsztatott összeg egyre nő, 2010 óta több mint a duplájára. Az idősek és a nők fizetnek a legtöbbet, a legvastagabb borítékokat pedig a kórházi orvosok kapják. A paraszolvencia a legnagyobb gondot a szülészeteken okozza, ahol szinte kötelező perkálni, és a legnagyobb összegek cserélnek gazdát.

A hálapénz vagy paraszolvencia fogalma magában foglal minden olyan nem hivatalos kifizetést vagy ajándékot, amelyeket egészségügyi dolgozók kapnak betegektől. A MOK ebben a kérdésben is kifejtette véleményét az elmúlt időszakban: véleményük szerint a paraszolvencia súlyosan káros jelenség a magyar társadalomban. Mérgezi az orvos-beteg bizalmi viszonyt, kiszámíthatatlanná teszi a betegutakat, irreális elvárásokat ébreszt, hátrányosan érinti a szakmai elveket, ellehetetleníti a kormányzati egészségpolitikai szándékok jelentős részét, torzítja az orvosképzést, hátráltatja a tudás átadását.

A MOK szerint a betegek és az orvosok együttes és elemi érdeke, hogy a hálapénzt korrupciónak tekintse és büntesse az állam, és a társadalom. Emiatt azt is javasolják, hogy (a bérrendezést követően) a hálapénz adását és elfogadását a büntető törvénykönyvben szankcionálja a jogalkotó. Jelenleg a hálapénz be van épülve az orvosi keresetbe, és a kamara szerint ezen nem segít a lassú ütemű béremelés – ezért is javasolják az egylépéses, paraszolvenciát eltörlő béremelést. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke szerint attól is függ, korrupciónak számítjuk-e a hálapénzt, hogy a beteg előre, vagy utólag csúsztatja-e a borítékot:

Ha előre és az orvos elfogadja, akkor mindkét fél büntethető. Ez a korrupció. Ha a beteg a kezelés után meggyógyul, és háláját óhajtja kifejezni, az nem bűncselekmény, hanem hálapénz

- mondta el, és kifejtette, hogy a kamara a legszigorúbb etikai szigorral sújt le a korrupt orvosokra, a paraszolvencia kérdése viszont végletesen megosztja a szakmát. A kamara elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy helyi szinten az intézmények a rendelkezésükre álló eszközökkel küzdenek a hálapénz-rendszer ellen.

A házi- és szakorvosok egy-egy alkalommal 3000 forintot kaptak átlagosan, a kórházban dolgozó orvosok 10 000 forint feletti összeget. A legkisebb összeg az ápolóknak, orvosi asszisztenseknek, műtősöknek jutott, alkalmanként átlagosan 2000 forint. Viszont egy kutatás eredményei szerint, amely kifejezetten a szülészeti hálapénzzel foglalkozott, az derült ki, hogy a vizsgált esetek több mint háromnegyedében fizettek hálapénzt a szülésért, átlagosan 52 ezer forintot.

Hogyha megvizsgáljuk régiós szinten, hol mennyi hálapénzt fizetnek a betegek, az derül ki, Budapest toronymagasan vezeti a statisztikákat. Ennek hátterében állhat a magasabb végzettség, nagyobb egészségtudatosság, az eleve magasabb árak, stb. viszont jellemző a fővárosra egy eltérő szemlélet is a hálapénz kérdésében. Vidéken kevésbé jellemző az a vélekedést, hogy „pénzzel mindent el lehet intézni”, illetve nem ajándékokkal csikarnak ki több figyelmet, szívességeket a betegek – vagy fejezik ki hálájukat

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára