RETRO RÁDIÓ

Müller Cecília: Csökken az elhunytak átlagéletkora, meghalt egy 21 éves nő is

Müller Cecília: Csökken az elhunytak átlagéletkora, meghalt egy 21 éves nő is
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 07. 12:06

Müller Cecília a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a második hullámban csökken az elhunytak átlagéletkora.

Müller Cecília a sajtótájékoztatót a napi számok ismertetésével kezdte. Mint elmondta, 24 beteg hunyt el, köztük egy 21 éves nő. A tisztifőorvos tájékoztatója szerint nagyon gyors, tragikus, az élettel össze nem egyeztethető betegségben hunyt el. A laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust, nem gondolják, hogy ez volt a halála oka.

Áttekintette a halálozási adatokat is. Mint mondta, a legtöbb elhunytat április 13-19-i héten regisztráltak eddig, ekkor 90 ember hunyt el egy hét alatt. Most azonban látszik, hogy egyre többen hunynak el hetente, a 37. héttől növekedett ez a szám. 30 éves volt a legfiatalabb elhunyt a 40. hétig (tehát a mai adatok még nincsenek benne). Arra hívta fel a figyelmet, hogy csökken az elhunytak átlagéletkora.

Azt is elmondta, hogy 52 embernél nem találtak társbetegséget, csak a koronavírust. 70 év felett a nők, 70 alatt inkább a férfiak halálozási aránya a magasabb.

„Nem egy egyszerű náthával állunk szemben, ezért fontos, hogy betartsuk a szabályokat minden korosztályban” – hangsúlyozta.

Magyarország vonatkozásában a 30. héten láttunk egy minimális többlethalálozást. Ekkor elsősorban a hőmérséklet miatt lehetett ezzel számolni.

Indokolt, hogy további laborok is bekapcsolódjanak a munkákba – válaszolta kérdésre Müller Cecília.

A betegségen súlyosan átesetteknél 10 százalékban van elnyúló gyógyulási szakasz, fáradtságra panaszkodnak – ismertette a tisztifőorvos arra a kérdésre, maradandó tünetei is vannak-e a koronavírusnak.

Kiss Róbert elmondta, hogy a Románia területére történő beutazás feltételei megváltoztak – 14 napos karanténba kerülnek, akik Magyarországról mennek.

Az elmúlt 24 órában 69 rendőri intézkedés volt a védelmi szabályok megszegése miatt. 29 esetben intézkedtek amiatt, hogy a tömegközlekedésen nem megfelelően viselték a maszkot.

A vendéglátóhelyeket is vizsgálják, hogy bezárnak-e este 11-kor. 5 esetben kellett intézkedniük.

Az elmúlt egy hét rendőrségi adatai alapján egyértelműen látszik, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott védelmi intézkedéseket a magyarok közel 100 százaléka betartja. A hatóságoknak mind a maszkviselési, mind a szórakozóhelyekre, üzletekre vonatkozó szabályok miatt elenyésző mennyiségű bírságot kellett kiszabniuk. A védelmi intézkedéseknek az eredménye is látszik már, mivel az új koronavírus-fertőzések száma az elmúlt egy hétben nem változott jelentősen. A szabályok célja, hogy az ország továbbra is működni tudjon.

Szeptember 21-től léptek életbe a legújabb védelmi intézkedések a koronavírus-járvány terjedése ellen. A szabályok szerint a BKK, a MÁV és a Volán járatain kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni, valamint a boltokban és a közintézményekben is. Mindezeken kívül, ha a kereskedelmi hatóság olyan embert talál az üzletben, aki nem visel maszkot
  • először figyelmeztet,
  • másodszor büntetést szab ki (100 ezer és 1 millió forint között),
  • harmadik alkalommal bezárják az üzletet (3 naptól 1 évig terjedő időre).
Ha tömegközlekedési eszközön kapnak el valakit maszk nélkül, akkor az illetőt megbüntetik, majd leszállítják. Nagyobb jogkörük van a járművezetőknek is, ugyanis ha azt látják, hogy maszk nélkül szállnak fel a járműre, akkor az ő kötelességük figyelmeztetni a renitens utast, amennyiben ennek ellenére sem veszik fel a maszkot, a sofőrnek előbb le kell szállítani, ellenállás esetén pedig rendőrt kell hívnia. A kórházakban, kórtermekben, orvosi rendelőkben is kötelező a maszkviselés. Ez mindenkire vonatkozik, tehát a kórházi dolgozókra, a betegekre és a látogatókra egyaránt. A betegek azonban saját kórtermükben levehetik a maszkot. Kötelező maszkot viselni:
  • közigazgatási szervek ügyféltereiben,
  • postán,
  • olyan ügyfélfogadási helyiségekben, ahol 5 embernél több tartózkodik,
  • mozikban,
  • kulturális intézményekben, tehát színházban, múzeumban, zenés/táncos előadásokon,
  • könyvtárakban, levéltárakban, művelődési házakban,
  • plázákban, kivéve az ott található edzőtermekben és irodákban.

Közel 100 százalék betartja a szabályokat

Az emberek a védelmi szabályokat nagyon nagy fegyelemmel betartják. Mindezt abból lehet leszűrni, hogy az elmúlt héten hány esetben kellett figyelmeztetnie, vagy büntetnie a hatóságoknak. Az elmúlt egy hét alatt összesen nagyjából 400 eljárást indítottak a hatóságok. Alább bemutatjuk a pontos intézkedési számokat:
  • Október 6-án 69 rendőri intézkedést kezdeményeztek közérdekű üzem megzavarása, valamint a kereskedelmi üzletekben és közintézményekben érvényes védelmi intézkedések megszegése miatt. 28 esetben intézkedtek azért, mert az emberek nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot a tömegközlekedési eszközökön, a rendőrök 25 embert figyelmeztettek, hárman helyszíni bírságot kaptak. Az üzletekben és közintézményekben a védelmi intézkedések megszegése miatt 41 esetben intézkedtek a rendőrök, 36-an figyelmeztetést kaptak, egy embert helyszíni bírsággal sújtottak, néggyel szemben szabálysértési feljelentést tettek.
  • Október 5-én 76 rendőri intézkedést kezdeményeztek közérdekű üzem megzavarása, valamint a kereskedelmi üzletekben és közintézményekben a védelmi intézkedések megszegése miatt. 45 esetben intézkedtek azért, mert az emberek nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot a tömegközlekedési eszközökön. A rendőrök minden esetben figyelmeztetéssel zárták az intézkedéseket. Az üzletekben és közintézményekben védelmi intézkedések megszegése miatt 31 esetben intézkedtek a rendőrök, 27-en figyelmeztetést kaptak, egy embert helyszíni bírsággal sújtottak, hárommal szemben szabálysértési feljelentést tettek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.