tóth gabi
Sokaknak eszébe sem jut, hogy sérült kutyákat is örökbe lehet fogadni. Például kerekesszékes ebeket, melyek gondozása nem sokban tér el az egészséges kutyáéktól. Viszont a szeretetük, hálájuk talán még nagyobb, mint ép társaiké.
A Noé Állatotthon Alapítvány lakói között néhány kerekesszékes kutyus is van, akik ugyanolyan játékosak és szerethetőek, mint ép társaik. Mindenképpen érdemes őket örökbe fogadni, hiszen tündéri, csillogó szemekkel csak arra vágynak, hogy szeretetet kapjanak és adjanak. Ami nagyon fontos, hogy pár apró dologban kell máshogy bánni velük, mint a többi kutyával. Erről Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője mesélt a Ripost-nak.
„Igaz, hogy kicsit másként kell velük foglalkozni, ám ez nem nehezebb, mint egy normál kutyussal, főleg amiatt, hogy nálunk a kutyák már rendszerhez vannak szoktatva„ - mesélte a Ripost-nak Kinga. „A lebénult állatoknál az ürítés nehezebb, maguktól nem tudnak, így kéznyomással kell rásegíteni – de ugyanígy elvisszük sétálni ép társaikat is, tehát nem akkora plusz feladat. Lelkileg pedig olyanok, mint a többi kutya. Sétáltatni is lehet őket a méretre szabott kiskocsikkal, ebben kétszer egy órát lehetnek naponta, a lakásban pedig fókamozgásban kúsznak. A küszöbök miatt érdemes egy felcsatolható szerkezetet vásárolni, így a hátsó lábaik egy zsákszerűségbe kerülnek, és nem sérülnek a mászás során” – folytatta a szóvivő, aki munkatársaival minden leendő gazdinak segít ezekben.
Mint mondja, a kerekesszékes ebek ugyanúgy barátkoznak, játszanak és őrzik a házat, mint társaik: abból, hogy ők mozgáskorlátozottak, semmit sem érzékelnek. Egy kerekesszékes kutya, Vito, a bulldog már talált magának családot, sorstársai pedig nem tehetnek mást, minthogy reménykednek.
Ada 2014-ben született, fekete színű tacskó keverék szuka kutyus. Elgázolta egy autó, ezért a hátsó lábai bénák. Kapott kerekes kocsit, melyet nagyon ügyesen használ, mozgékony, imád játszani.
Valószínűleg hetek óta járásképtelen állapotban lehetett Csutka, mire ismét elgázolták. A rengeteg szenvedés után az alapítványhoz került, ahol a traumát átélt kutyának ellátták a sérüléseit. Kiderült, hogy azért nem szaladhat már négy lábon, mert valaki hátba lőtte és a lövedék a gerincében állt meg.
Bütyköt, a tündéri kan kutyust valószínűleg elgázolta egy autó, ezért a hátsó lábai bénák. Ilyen állapotban találták az utcán. Ő is csak arra vár, hogy valaki befogadja.
Június közepén érkezett egy újabb mozgássérült eb a csapatba: Homeless. Az állat hátsó lábai le vannak bénulva, a Noé kórházrészlegén folytatja tovább a rehabilitációját. Bizonyosan nem véletlen került utcára, valaki megszabadult az egyébként imádnivaló, kerekesszékes tacskótól.