Létrehozva: 2020.10.17.

Megdöbbentő részletek: kikötözte és többször megerőszakolta volt szerelmét Attila

Kámforrá vált egy veszélyes szexuális ragadozó, a házi őrizetben lévő Janicsek Attila.

Szerda éjszaka óta a nyomában vannak a rendőrök, de egyelőre nem sikerült megtalálniuk Janicsek Attilát, aki a szentendrei Duna-parton lévő lakásából szökött el. A 60 éves férfi az elektronikus nyomkövető eszközt megrongálta, a szíjat nagy valószínűséggel levágta. Szexuális erőszak, személyi szabadság megsértése, gyermekpornográfia, garázdaság, testi sértés és lopás mellett immár fogolyszökésért is kell felelnie. A férfi egyébként szinte valamennyi bűncselekményét a volt barátnőjének sérelmére követte el.

Fotó: Police

A Bors információi szerint Janicsek Attila 2017 júliusában éppen Szentendrén kocsikázott, amikor meglátta a korábbi élettársát, aki az egyik barátnőjével sétált. Az akkor 57 éves férfi rájuk húzta a kormányt, mire a nők – tekintettel arra, hogy Attila korábban többször is bántalmazta és folyamatosan zaklatta a párját – menekülni kezdtek. Amikor a nő befutott egy ház udvarába, a felbőszült exe a kapunak hajtott, majd bement utána, a hajánál fogva kirángatta, és bedobta a kocsiba. Egy elhagyatott házhoz hajtottak, ahol a férfi egy ragasztószalaggal a kezét és a lábát is összekötözte, a száját leragasztotta.

A megpróbáltatások itt még nem értek véget: Janicsek a nőt az épületbe vitte, ahol a lábait kiláncolta, és kétszer közösült is vele. A megaláztatás után egész éjjel fogva tartotta, állítólag ez alatt a kapcsolatukat akarta megbeszélni. Minden­esetre a diskurzusnak szokatlan módját választotta: a nő arcához kést tartott, és megfenyegette, hogy megöli. A nő barátnőjének bejelentése alapján másnap elfogatóparancsot adtak ki ellene. Úgy tudni, elfogásakor megpróbálta kihúzni a kezét a bilincsből, csak testi kényszer hatására sikerült megakadályozni, hogy megszökjön.

Pornográf felvételek

Janicsek Attila 2017 elejétől ért élettársi kapcsolatban a nővel, aki teherbe esett, de a babát nem akarta megtartani. Emiatt többször is vitába keveredtek a férfival. Egyszer a nő észrevette, hogy az abortuszra félretett 38 ezer forintja eltűnt a pénztárcájából, Janicsek viszont többszöri kérésre sem adta vissza neki az összeget. Amikor a nő megpróbálta megakadályozni, hogy a párja részegen kocsiba üljön, úgy félrelökte, hogy nekiesett a kerti bútornak. Pár nappal később egy megbeszélt találkozón a férfi pofon vágta a nőt, aki amikor megpróbálta felhívni a rendőrséget, összetörte a telefonját. 2017 nyarán a közös lakóhelyükön több adathordozót is talált a nő, amin a férfi fiatalkorúakról tárolt pornográf felvételeket.

Tetemes bűnlajstrom

Janicsek Attila egyébként 2017 júliusa óta letartóztatásban volt, de – miután három évnél tovább ítélet nélkül nem tarthatták bent – idén júliusban muszáj volt kiengedniük házi őrizetbe. A Szent­endrén számára kijelölt ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatta el, de egyébként két napon egy órára engedéllyel távozhatott. A nyolc általánost elvégző férfi egyáltalán nem ismeretlen a hatóságok előtt. 2011-ben számos bűncselekmény elkövetése miatt összbüntetésül nyolc év fegyház­ra ítélték, amiből 2015-ben szabadulhatott feltételesen. A verdiktet egyébként egy 2007-es lopás, személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés és egy 2011-ben történt orgazdaság miatt kapta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!