RETRO RÁDIÓ

Maszk nélkül és kézfogással kampányol a Jobbik borsodi jelöltje

Maszk nélkül és kézfogással kampányol a Jobbik borsodi jelöltje
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 10. 07:52

Jakab Péter a Jobbik borsodi jelöltjével járja a településeket, ahol maszk nélkül, sűrű kézfogásokkal próbálják a szavazókat buzdítani.

Jakab Péter beindult, sorra osztja meg a fotókat, ahogy Bíró Lászlóval kampányolnak a borsodi településeken, mindketten maszk nélkül, láthatóan a megfelelő távolságot sem betartva a főként nyugdíjas közönségtől.

Vajon hány emberrel fogott kezet egymás után?

Szeptember végén még ők is maszkban kampányoltak, mostanra azonban lazult a fegyelem, mit sem törődnek vele, hogy hány választópolgár kezét fogdossák össze egymás után a különböző településeken, vagy hogy felhúzzák a maszkot.

Jakab még azt is jó ötletnek tartotta, hogy maszk nélkül ölelkezzen.

Mindezt ráadásul éppen azok között, akiket a legjobban kellene védeni, az idősek körében. A Jakab által megosztott képeken sem ők, sem kollégáik nem viselik az ajánlott maszkot.

Bírót vasárnap a borsodi 6. számú körzet időközi választásán indítja az ellenzék a júliusban tragikusan elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.