RETRO RÁDIÓ

Három klinikán is alkalmazzák a magyar remdesivirt: ennyi betegnek adták már be

Három klinikán is alkalmazzák a magyar remdesivirt: ennyi betegnek adták már be
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 19. 11:00

Eddig összesen hét beteg kapja a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen.

Eddig összesen hét beteg kapja a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen – derül ki az egyetem hétfő reggeli közleményéből. Mint írják, a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által gyártott koronavírus elleni szert október 14-én adták be az első betegnek a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján.

Fotó: MTI

„A 75 éves, súlyos állapotú nőbeteg aznap érkezett az intézmény COVID-19-betegeket ellátó osztályára” – mondta el dr. Müller Veronika, a klinika igazgatója. A magyar koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban az egyetem három klinikája vesz részt: a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika.

Az amerikai gyártású szert eddig is használták

A közleményben arra is emlékeztetnek, hogy magát a remdesivir nevű hatóanyagot – annak az amerikai változatát – már eddig is alkalmazta az egyetem a standard terápia részeként.

„Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika valamennyi lélegeztetett, illetve oxigénterápiára szoruló COVID-19-betege kapja ezt a hatóanyagot is a komplex terápia részeként, az első adagolására augusztus 8-án került sor” – közölte Gál János klinikaigazgató. Mint kiderült: azóta a három egyetemi ellátóhelyen 15 beteget kezeltek ezzel a szerrel, jellemzően 5, esetenként 10 napon át.

A hét elején kezdődött a klinikai vizsgálat

A közleményben arra is kitérnek, hogy ezek mellett a kezelés szerves része a vérplazma-terápia is: a gyógyult koronavírus-fertőzöttek véréből előállított szérumot eddig 57 beteg kapta meg.

Ezek mellett 2020 áprilisától a lélegeztetett betegek komplex terápiás protokolljának kötelező eleme a dexametazon adagolása. Több tanulmány szerint is bizonyos kortikoszteroidok, így a dexametazon az immunválasz csökkentésével hozzájárulhatnak a terápia sikeréhez. Az új evidenciák ismeretében az oxigént igénylő esetekben is kiegészítő terápiaként alkalmazzák ezt az egyetemen a COVID-betegek esetében – írja közleményében a Semmelweis Egyetem.

A magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai vizsgálat a hét elején kezdődött meg Magyarországon, amelyben mind a négy orvosképző egyetem részt vesz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.