RETRO RÁDIÓ

Kiadták a figyelmeztetést: kettészakítja az országot a tartós, sűrű köd

Kiadták a figyelmeztetést: kettészakítja az országot a tartós, sűrű köd
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 29. 06:15

A köd megnehezíti a közlekedők dolgát, így érdemesebb körültekintően és óvatosan haladniuk.

Tizennégy megyét érintő figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ.

A hajnali óráktól tartós és sűrű köd fog leszállni az ország nagy részében. Az előrelátási viszonyok pedig pár száz méterre lecsökkennek majd. A ködös tájakon pedig szitálás is előfordulhat egyes helyeken.

Fotó: OMSZ

Csütörtökön így többnyire erősen felhős lesz az ég, de délelőtt főként keleten, délután nyugaton lehetnek rövid napos időszakok. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is kialakulhat. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Pénteken kezdetben átmenetileg felszakadozik, majd nyugat felől ismét elkezd megnövekedni a felhőzet, ám ennek üteme lassú lesz, így keleten még hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Elszórtan alakulhat ki gyenge eső, zápor, erre nagyobb esély északon, északnyugaton van. A délután második felétől sok helyütt megélénkül, helyenként megerősödik a nyugatias szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.