Létrehozva: 2020.10.27.

„Géza remek apa volt, az összes gyermeke rajongva szerette” – Újabb részletek a zalaszentmihályi horgásztragédiáról

Borzalmas tragédia rázta meg vasárnap délelőtt a Zala megyei K. családot. Az édesapa, Géza a fiával, Kristóffal és egy barátjukkal horgászni ment a közeli zalaszentmihályi horgásztóra.

Mivel hűvös este volt, a három férfi befűtött a pici vízparti kalyibában, amit egy ismerősüktől kaptak kölcsön arra a hétvégére. Az ablakokat és az ajtót bezárták, majd melegíteni kezdtek a kis vaskályhában. Mint a Ripost is megírta, másnap reggel egyikük barátnője holtan találta mindhármukat: füstmérgezés végzett velük.

Fotó: Pixabay

„Még soha nem történt ilyen tragédia ennél a tónál„ kezdte megrendülten a Blikknek a Zalaszentmihályi Horgászegyesület elnöke, Bodorján Jenő. A horgászegyesület eddig nem szabályozta, hogy ki hogyan fűt a házakban, csak azt ellenőrizték, tisztán tartja-e a tulajdonos a portáját. Így azt sem lehet tudni, hogy a hármas halált okozó kályhát látta-e valaha szakember. Az elnök hozzátette: mivel a családjuk nem tudta elérni a férfiakat, egyikük barátnője sietett a helyszínre.

„Amikor felfedezte a holttesteket, nagyon megijedt szegény, de hamar ott volt egy egyesületi tagunk, aki azonnal hívta a rendőrséget. Amint kiértek a zsaruk, mindenkit elküldtek a tótól, majd megkezdődött a több órán át tartó helyszínelés. Rettenetesen sajnálom őket, őszinte részvétemet fejezem ki a családtagjaiknak” – tette hozzá az elnök.

A tragikus sorsú apának, Gézának és a fiának, Kristófnak közös szenvedélyük volt a horgászat, évtizedek óta közös élmény volt ez számukra.

Náluk hagyomány volt az együtt pecázás. Az ilyen túrák után mindig ragyogó arccal, örömmel mesélték, hogy mit fogtak, vagy elkeseredetten panaszolták, ha nem volt kapás. Géza remek apa volt, az összes gyermeke rajongva szerette őt„ – sírta el magát a családapa egyik ismerőse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!