RETRO RÁDIÓ

Fehérorosz és nigériai kollégájával egyeztetett Szijjártó Péter

Fehérorosz és nigériai kollégájával egyeztetett Szijjártó Péter
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 10. 06. 19:40

A fehérorosz és a nigériai külügyminiszterrel egyeztetett kedden telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Facebook-bejegyzésében a politikus közölte, hogy először Uladzimir Makej, a fehérorosz diplomácia vezetője kereste, akivel kifejezetten jó személyes viszonyt ápol, és a kölcsönös tisztelet miatt őszintén tudnak beszélni.

Elmondta, hogy látja ő hazája belpolitikai helyzetét. Én pedig elmondtam neki, hogy mi érdekeltek vagyunk a kommunikáció fenntartásában. Belarusz részese az Európai Unió Keleti Partnerség programjának, és nem tehetünk úgy, mintha nem lenne geopolitikai aspektusa az ott zajló eseményeknek.

- írta a politikus. Szijjártó Péter szerint fontos lenne, hogy létrejöjjön a széles körű társadalmi párbeszéd Fehéroroszországban, mert „csak ez eredményezhet az ottani alkotmányos keretek közt létrejövő megoldást”. Ezután a magyar diplomácia vezetője Geoffrey Onyeama nigériai külügyminiszterrel egyeztetett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgató-választásáról. Közölte, Magyarország a beleegyezését adta ahhoz, hogy a választás második körében az Európai Unió egységesen a koreai és a nigériai jelöltet támogassa.

Azt viszont nem mondtam el neki, hogy súlyos aggályaim voltak azzal az eljárással, ahogyan az Európai Bizottság a konszenzust létrehozta. Merthogy konszenzust tárgyalással szoktak létrehozni, nem pedig fenyegetőzéssel és zsarolással

- tette hozzá. Szijjártó Péter szerint jogilag rendkívül ingatag módon az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegetett mindenkit, akinek más véleménye volt, holott sem a kenyai, sem a brit jelölttel szemben nem tudtak felhozni komolyan vehető szakmai ellenérveket.

Szijjártó Péter külügyminiszter

Végül Magyarország úgy döntött, hogy beáll a közös álláspont mögé. Annál is inkább, mert annak része lett a koreai kereskedelmi miniszter támogatása is, akit jól ismer és sokra tart, illetve azt az országot képviseli, amelyből a legtöbb beruházás érkezett tavaly Magyarországra – tette hozzá a miniszter, megjegyezve: „mindezzel együtt az eljárás nem vált az Európai Unió nagyobb dicsőségére”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.