Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.16.

Csak tudjunk kiigazodni rajta: Ilyen időre kell számítani hétvégén

Lesz itt minden! A hétvégén napsütés, zápor, szél váltja majd egymást.

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, de délen, délkeleten felszakadozhat a felhőzet, főként az ország északi felén több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. A szél északnyugatira, nyugatira fordul, több helyen megélénkül, a Kisalföldön helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten néhány fokkal melegebb is lehet – írja a met.hu.

Fotó: Csóka Ferenc / Ripost

Szombaton szakadozott felhőzet lesz felettünk, így általában erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, de emellett napos körzetek, illetve időszakok is várhatók. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 2 és 8, a maximum-hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Vasárnap tovább szakadozik, csökken a felhőzet – legtovább keleten maradhat felhős az idő -, majd változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Főként a Dunától keletre fordulhat elő helyenként kisebb eső, záporeső. Elsősorban hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a csúcshőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát