RETRO RÁDIÓ

Budapesti emberrablás: 20 milliót követeltek a brutálisan összevert férfi életéért – fotón, hogy kiket keres a rendőrség

Új applikációt fejlesztett a rendőrség
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 06. 22:10

Az emberrablók egy férfit hurcoltak el otthonából, majd összeverték és szabadon engedéséért 20 milliós váltságdíjat követeltek. A rendőrök most megmutatták, hogy kiket köröznek az ügy kapcsán.

A rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi a 47 éves Vujkov Ákost és a 40 éves Bereczki Zoltán Róbertet. A gyanú szerint ők is részt vettek a július 6-án történt emberrablásban.

Fotó: police.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint B. György és társai megjelentek egy 44 éves férfi XIV. kerületi házának garázsánál, ahol megverték, majd egy autó hátsó ülésére tuszkolták és egy műhelybe vitték. A férfinek a műhelyben, hogy ne tudjon elmenekülni, eltörték a lábát. Ezután a férfire baseballütővel és vascsővel még több ütést mértek, melynek következtében eltört a kulcscsontja, az arccsontja és testén számos zúzódás is keletkezett.

A gyanú szerint az emberrablók a férfit azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem szerez 20 millió forintot, akkor elássák és a családján is bosszút állnak. Végül a férfitől nem sikerült pénzt szerezniük és másnap a Gyömrői úti felüljárónál szabadon engedték. A bűncselekmény feltételezett elkövetői közül három férfit a budapesti nyomozók július 9-én elfogtak, egy társuk pár nappal később feladta magát a rendőrségen.

A nyomozók azonosítottak további két férfit, akik a bűncselekmény elkövetésében részt vettek; a 47 éves Vujkov Ákos ellen augusztus 13-án, a 40 éves Bereczki Zoltán Róbert ellen szeptember 23-án adtak ki elfogatóparancsot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.