Létrehozva: 2020.10.29.

A járvány a pesti taxisok túlélőshow-ja

Azoknak a megélhetését veszélyezteti leginkább a koronavírus-járvány, akik az idegenforgalomból élnek, így például a taxisokét. Bár a taxi járvány idején a saját jármű után a legbiztonságosabb közlekedési eszköz – így is hirdetik magukat –, az elmaradt külföldi turistákat nem pótolják a hazaiak. A kormány mentőövet dobott nekik, ám így is minden hatodik taxis bedobta már a törölközőt.

A vendéglátóhelyek nyitva tarthatnak, a szállodák hosszabb távra adják ki a szobákat – de hogyan élhetik túl a koronavírus-járványt a taxisok? A nagy túlélőshow februárban hétezer versenyzővel indult.

Fotó: MTI

„Már több mint 1100 taxis adta vissza az engedélyét, de ennél sokkal többen állnak a parkolókban, végeznek egyéb munkát vagy szüneteltetik a vállalkozásukat” – közölte a Ripost kérdésére Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke.

„Akik még nem adták fel, azok a tartalékaikból próbálnak kitartani, a bevételeik ugyanis felére-harmadára csökkentek annak ellenére, hogy jóval több időt töltenek az utcán. Ugyanakkor többféle támogatást is kaptak a kormányzattól, az elektromos autók vásárlásának támogatásával például több száz vállalkozó cserélte le taxiját modernebbre.”

Fotó: MTI

A szövetség elnöke szerint árat nem emelhetnek, hiszen így is kevesebb az utas, viszont az árak csökkentése sem jön szóba, mert az viszont a veszteségeiket növelné.

A kormány adókönnyítéssel és hitellel segít

A taxisok a nagy túlélőshow idején az alábbi segítséget kapták a kormánytól: * A járvány kezdetétől adófizetési könnyítések * Nem kell külön engedély ahhoz, hogy egyéb szolgáltatási formákban is dolgozhassanak. * Nyár elején vissza nem térítendő állami támogatási pályázatot írt ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromos autók vásárlására, több mint 2,5 milliárd forint értékben. 280 elektromos autót vásárolhattak a vállalkozók, cégek, a támogatás a vételár 55 százalékát is elérhette. * 2022. év végéig nem kell fiatalabbra cserélniük a tízévessé váló autójukat a taxis vállalkozóknak, cégeknek. A könnyítés azokra az autókra vonatkozik, amelyek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el. * Október 22. óta a taxis és kisbuszos személyszállító vállalkozások számára is elérhető a Széchenyi Kártya Programban szeptember 21-én bevezetett Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitel. Ez azt jelenti, hogy sem kamatot, sem kezelési költséget, sem hitelbírálati díjat nem kell fizetniük azoknak a vállalkozóknak, akik ezt a hitelt igénylik 1, 2 vagy 3 éves futamidőre, és akár 250 millió forinthoz is hozzájuthatnak ezekkel a kedvező feltételekkel. Mint a Ripost megtudta, ezt nagyon sokan igénylik is.

A főváros elengedte a kezüket

„Hiába javasolta a fővárosi Fidesz-frakció, hogy engedje el a főváros a taxidroszt teljes díját” – mondta lapunknak Láng Zsolt frakcióvezető. „Ezt az indítványt napirendre sem vette a főváros vezetése, helyette megalkották a sajátjukat. Ebben az szerepel, hogy a taxidroszt teljes összegét nem, csak a 70 százalékát engedik el.”

Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke úgy számolta, hogy ez egy benzines vagy dízel autónál évente mindössze 60 ezer forintot jelent.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast