tóth gabi
Töretlen a csok népszerűsége, a kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak. Az idei első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény (csok) formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Tájékoztatása szerint 2020 első fél évében felpörögtek a csok-kifizetések: míg 2020. január 1. és 2020. június 30-a között 63,2 milliárd forintot, addig tavaly ugyanebben az időszakban ennek az összegnek a felét, mindössze 31,9 milliárd forintot fizetett ki erre az államkassza.
A Magyar Államkincstár kifizetési adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy még a veszélyhelyzet ideje alatt is éltek a csok kínálta kedvező lehetőséggel a családok, és folyamatosan intézték az igénybevételéhez szükséges ügyeket – mondta.
A csok jelentős segítség az otthonteremtésben, ezzel a kormány 2020. július 31-ig több mint 148 ezer családot támogatott 466 milliárd forinttal – húzta alá az államtitkár.
A csok mellett a kormány számos – a családokat és a fiatalokat támogató – intézkedéseinek is betudható az, hogy sikerült demográfiai fordulatot elérni – emelte ki Tállai András, emlékeztetve arra, hogy 2020 első fél évében a születések száma 5,5 százalékkal több volt, mint az előző évben.
Már több mint ötéves a csok, amelyet új lakás vásárlására vagy építésére, használt lakás vásárlására, bővítésére lehet felhasználni. Meglévő gyermekeik után a házastársak, az élettársak és az egyedülálló szülők, valamint a gyermeket vállaló házaspárok is igényelhetik – emlékeztetett az államtitkár.
A magyar családi otthonteremtési rendszer egyedülálló abban is, hogy a kormány biztosította kedvezményrendszer folyamatosan bővül – mondta az államtitkár. A tavaly július 1-én debütált falusi csok hatása megkérdőjelezhetetlen, hiszen azon túl, hogy július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette, hozzájárult kilencszáz olyan kistelepülés népességének a növekedéséhez is, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt – tette hozzá.
A falusi csok használt lakás és ház vásárlására és korszerűsítésére és/vagy bővítésére, valamint a meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére használható fel tanyán, birtokközponton vagy preferált kistelepüléseken. Három gyermek után már akár 10 millió forint állami támogatás is járhat – ismertette Tállai András.