RETRO RÁDIÓ

Óbudai gyilkosság: elhagyott épületben fojtotta meg barátnőjét – videó

Óbudai gyilkosság: elhagyott épületben fojtotta meg barátnőjét – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 15. 23:30

Bántalmazta, majd megfojtotta fiatal barátnőjét a férfi.

Az óbudai Ladik utcai telek elhagyatott épületében egy holttestet találtak tavaly szeptember 28-án. Az elhunyt nő testén, akinek a helyszínen nem tudták megállapítani a személyazonosságát, bántalmazás nyomai voltak láthatóak, ezért a rendőrök halált okozó testi sértés miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ezután sikerült azonosítani a 18 éves áldozatot, a szakértői vélemények alapján pedig emberölésre minősítették át az esetet. Mint kiderült, a fiatal nő 10-12 nappal a megtalálása előtt halt meg.

Sz. Tamáspolice.hu

A nyomozók azonban időközben kiderítették, hogy Sz. Tamás, aki az elhunyt élettársa volt, gyanúsítható a fiatal nő megölésével, ezért 2019. október 2-án Budapestre vitték, és emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi, aki a nyomozás adatai szerint bántalmazta, majd megfojtotta a fiatal nőt, jelenleg is letartóztatásban van, vele szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatták le a büntetőeljárást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.