Létrehozva: 2020.09.09.

Meghalt egy beteg Heves megyében, mert hatszor annyi vérhígítót kapott, mint kellett volna

Egy doktornő és egy ápoló ellen emeltek vádat.

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség egy doktornő és egy ápoló ellen, mert hatszor annyi vérhígítót kapott egy idősotthonban lakó férfi a figyelmetlenségük miatt, mint kellett volna.

A Heves megyében működő intézmény részlegvezető ápolójának feladatai közé tartozott többek közt a bentlakók gyógyszerrel való ellátása, és az erről szóló dokumentáció vezetése is. A másik vádlott a nyugdíjasotthon körzeti orvosa volt.

A szívműtéten áteső 77 éves férfi 2017 tavaszán több kórház belgyógyászatán is feküdt. Az ennek során alkalmazott hálós tágítás miatt az orvosok előbb napi 10 mg véralvadásgátló szedését írták elő számára, mely adagot később 1,5 mg-ra csökkentettek, amivel sikerült normalizálniuk a beteg véralvadási paraméterét, az úgynevezett INR értéket.

2017 április 7-én a nyugdíjas férfi az idősotthonba került, ahová a kórház megküldte a zárójelentéseit. A férfi a sikeres műtét és az azt követő kezelés ellenére továbbra is képtelen volt ellátni magát, és nem tudta kontrollálni a gyógyszereinek szedését sem. A befogadáskor a részlegvezető ápolónő készítette el a beteg intézményi ellátáshoz szükséges dokumentációt, melynek során figyelmetlenségből a beállított napi 1,5 mg-os véralvadásgátló adag helyett a kezdeti 10 mg/nap adagot rögzítette.

A hibát a férfit másnap megvizsgáló háziorvos nem vette észre, mivel elsősorban a beteg mentális problémáira, a nővérekkel szembeni agresszív fellépésére, suicid megnyilvánulásaira koncentrált. Ennek folytán az idős ember az elkövetkező időszakban mintegy hatszorosan túladagolva kapta a vérhígítót, melynek következményeként május 3-án kórházba került, ahol másnap meghalt.

Halálában természetes okú megbetegedései is szerepet játszottak. Az ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az orvos és az ápoló ellen. Az ápolóra pénzbüntetést, míg a doktornővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kértek azzal, hogy mindkettejüket határozott időre tiltsák el a foglalkozásától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit