RETRO RÁDIÓ

„Levágom a fejed!” – baltával fenyegette exbarátnőjét a kiskunhalasi férfi

„Levágom a fejed!” – baltával fenyegette exbarátnőjét a kiskunhalasi férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 04. 22:30

Azzal fenyegetőzött a férfi, hogy baltával levágja volt élettársa fejét.

A férfi és élettársa 2019 júliusában szakítottak a férfi italozása és kábítószerezése miatt, azonban ezután is közös házukban éltek egy Kiskunhalas környékén lévő községben.

Fotó: Pixabay

A férfi a szakítás után is gyakran agresszív volt a nővel szemben, bódult állapotban többször megfenyegette azzal, hogy megöli, de ekkor ezt a nő még nem jelentette. 2019 novemberében az asszonynak új kapcsolata lett, ami miatt a férfi életveszélyes fenyegetései mindennapossá váltak. A nő félelmében a kiskorú gyermekével együtt az új párja szüleihez költözött és a közös házba csak alkalmanként ment.

Egy ilyen alkalommal, 2019. december 22-én reggel az ittas és bódult férfi újból megfenyegette volt élettársát azzal, hogy le fogja vágni a fejét. A nő félelmében magához vett egy favágásra használt fejszét és azzal az udvarra menekült. A vádlott követte, üldözni kezdte, miközben továbbra is öléssel fenyegette. Mikor utolérte, az egyik kezével megragadta a nő torkát, közben pedig elvette tőle a fejszét és üvöltözött. Trágár módon szidalmazta és azzal fenyegette, hogy levágja a fejét. Szavainak nyomatékot adva fel is emelte a fejszét, de azzal nem ütött, hanem fenyegetően a sértett felé hadonászott. Időközben megjelent a nő új párja, aki elvette a vádlottól a fejszét, és értesítették a rendőröket. A hatóság emberei láttán a férfi ismét fenyegetőzött, majd elmenekült, végül a közelben elfogták – írja az ugyeszseg.hu.

Előállítása során a rendőrség épületében a sértettet meglátva közölte, hogy „ha kijövök, levágom a fejét”. A büntetett előéletű vádlott egy felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, őt a járási ügyészség zaklatás bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a felfüggesztett büntetés végrehajtását is el kell rendelni. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.