RETRO RÁDIÓ

Itt a minisztérium válasza a Színház- és Filmművészeti Egyetemet lezáró hallgatóknak

Itt a minisztérium válasza a Színház- és Filmművészeti Egyetemet lezáró hallgatóknak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 14. 16:40

Az ITM hangsúlyozta, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának kijelölése a jogszabályi rendelkezések betartásával történt.

„Hangsúlyozottan kérjük, hogy alakítsanak ki mihamarabb párbeszédet a fenntartóval” – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) levelében, amit a Magyar Nemzetnek juttatott el.

A minisztérium a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületét lezáró egyetemisták vezetőjétől azt kérte: próbáljanak minél hamarabb párbeszédet kezdeményezni a fenntartóval.

Mint ismert, az egyetem Vas utcai épületét elfoglalta a hallgatok egy csoportja, mert szeretnék, hogy visszavonják az SZFE fenntartójának a megbízását. Ezután az egyetem HÖK-elnöke levélben küldte el kérésüket a minisztériumnak .

Budapest, 2020. szeptember 6.
Résztvevõ a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem (SZFE) Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élõláncon 2020. szeptember 6-án. Élõlánccal tiltakoztak az SZFE modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok ezen a napon Budapest belvárosában. Az élõlánc tagjai kézrõl kézre adták azt a chartát, amelyet délelõtt az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttmûködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.
MTI/MTI Fotószerkesztõség/Mónus Márton
Fotó: MTI / Mónus Márton

„2020. szeptember 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem törvényes fenntartója a Színház- és Filmművészetért Alapítvány. Az alapítvány kuratóriumának alapítói kijelölésére a jogszabályi rendelkezések betartásával került sor” – áll a minisztérium válaszában, hozzátették, hogy a párbeszéd a kulcsa, hogy minél hamarabb megoldódjon a fennálló helyzet.

„A hallgatók és a fenntartó közötti párbeszéd rendkívül fontos eleme a helyzet rendezésének. Ezért is volt sajnálatos, hogy 2020. augusztus 27-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium által megrendezett fórumon nem jelentek meg, és ezzel szakmai párbeszédben sem kívántak részt venni” – fogalmazta meg levelében a minisztérium, bár nem ez volt az első esett, hogy a HÖK nem jelent meg egy találkozón.

Csernai Mihály, az egyetemfoglaló hallgatók vezetője még vasárnap is azt nyilatkozta a Hír TV-nek: amíg nem hívják vissza a kuratórium elnökségét, nem tárgyalnak.

Mint ismert: más egyetemekhez hasonlóan, modellváltásra került sor és kuratóriumot hoztak létre. Más egyetemnél eredményesen lezajlott ez a folyamat. Viszont az elismerten súlyos szakmai gondokkal küzdő egyetem kuratóriumi elnökét, Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegette meg a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc. A tanárok egy része mintegy bátorítva érezte ezt követően magát, és a diákokat pajzsként maguk elé tartva, egyfajta lázadásszerűséget provokáltak ki. Néhány tucat hallgató elbarikádozta az egyetemet, és a normális tanítást annak ellenére nem engedik elkezdeni, hogy az elsősök 95%-a beiratkozott és szeretne tanulni. Sőt, ma már új követeléseket jelentettek be: nem akarnak órarendet és jelenléti ívet sem.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.