Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.09.04.

„Igazi csoda, hogy túlélte” – ezért ugrott le a panelházról a 21 éves férfi Celldömölkön

A fiatal nem bírta elviselni, hogy barátnője szakított vele.

Hihetetlenül szerencsés eset zaklatta fel a Vas megyei Celldömölköt. Egy helybéli fiú, a 21 éves Adrián úgy döntött szerda kora délután, hogy véget vet az életének. A tűzlépcsőn felment a város egyik legmagasabb épülete, a Sági utcai tízemeletes panel tetejére, majd 35 méteres magasságból a mélybe vetette magát.

Óriási csattanást hallottak a lakók

A fiatalnak hihetetlen szerencséje volt. A 33 méteres zuhanás közben egy fára esett, onnan pedig a ház előtt parkoló egyetlen autó tetejére. A srácnak óriási mázlija volt: a Mazda környékén nem állt más jármű. Ha nem arra pottyan, biztos, hogy az aszfaltra esik, és meghal.

„Nem hittem a szememnek, amikor az ablakból láttam, hogy esik le egy ember odafentről. Óriási csattanást hallottam. Többen is azonnal lerohantunk, és biztosak voltunk benne, hogy szörnyethalt az illető” – mondja a házban a második emeleten lakó Bárdossy József. „Már valaki hívta korábban a mentőket, percekkel később pedig a mentőhelikopter is leszállt az utcában. Kérdeztem tőle, hogy jól van-e, amire igennel válaszolt. Hihetetlen, hogy magánál volt! Mozgatta a lábait, a karjait, nem hittem a szememnek. Szombathelyre szállították kórházba, de elvileg kutya baja” – csodálkozik József, ahogy a szintén házban lakó Zsuzsanna is, akit teljesen feldúltak a történtek.

Adrián szerelmi bánatában vetette magát a mélybe egy celldömölki panelház tetejéről (Fotó: Horváth Balázs)

Nem nyugodott bele a szakításba

„Igazi csoda, hogy túlélte, 35 métert zuhant. Teljesen felzaklatott a dolog. Itt zokogott mellette a volt barátnője, aki teljesen összeomlott, meg sem tudott szólalni. Hassal esett a fiú a fára, onnan pedig háttal csapódott be a Mazdába. A tulajdonos nyilván most nagyon bosszús, mert nem fog fizetni semmit a biztosító. Az egész autó ripityára tört, totálkáros lett. A hátsó szélvédő darabjai még most is ott vannak a parkolóban, noha az autót már elszállították” – teszi hozzá Zsuzsa.

Adrián tette mögött mindenki szerelmi bánatot sejt. Egy 18 éves helybéli lánnyal, Dorinával járt, aki szakított vele, ő azonban ebbe nem tudott belenyugodni. A he­lyiek arról meséltek: Adrián nem tudta feldolgozni szerelme elvesztését, ezért folyamatosan üzenetekkel zaklatta. Az öngyilkossági kísérlete előtt is felhívta a fiatal lányt, vélhetően ezért érkezett Dorina is a helyszínre. Egy, a családot jól ismerő nő szerint a fiú azt mondta neki: „Mindjárt ugrok, még hallani fogtok rólam!”

Adrián a Mazda tetôlemezére érkezett, és a hátsó üvegén át esett be a párnázott ülésekre. Volt barátnője sietett elsőként a segítségére (Fotó: Bors)

A szülők: Ez a második születésnapja

A Borsnak sikerült elérnie Dorina édesanyját. Nyilatkozni nem akart, annyit azonban elmondott, hogy a lányát nagyon megviselték a történtek, de a körülményekhez képest jól van.

Munkatársaink megkeresték Adrián családját is, ők éppen fiukat próbálták meglátogatni a kórházban, de erre most a koronavírus miatt nem volt lehetőségük.

„Telefonon tudtunk vele be­szélni. A körülményekhez képest semmi baja, jó a kedve, jól érzi magát. Ez lesz a második születésnapja. Már ki is rakott magáról egy fotót a Facebookra, amin épp a kórházi ágyon fekszik, mosolyog. Sokan aggódnak érte. Még nem tudjuk, hogy mikor jöhet haza, de holnap már átkerül a sürgősségiről egy másik osztályra” – újságolja az édesanya, Ildikó. „Több mint két éve jártak a kislánnyal, néhány hete szakítottak csak. A fiam sosem élt semmiféle tudatmódosító szerrel, és azt sem tudom elképzelni, hogy zaklatta volna a lányt. Ettől függetlenül hihetetlen, hogy megpróbálta magától eldobni az életét. Az biztos, hogy hazahozzuk a családi otthonba, hogy nyugalomban tudja összeszedni magát” – teszi hozzá.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt