Létrehozva: 2020.09.08.

Hihetetlen, honnan került elő Jack, a szökött leguán

Feladta a leckét egy, a telkén megtalált Zöld leguán Tábori Richárdnak és Both Zoltán vadállatbefogónak nemrég, gyakorlatilag egy délutánt töltöttek el azzal, hogy megpróbálták befogni az állatot. Az órákon át tartó fogócskának végül meglett az eredménye, Jack-nek nevezték el a kis kópét.

A komodói sárkánygyík és egy helikopter keveréke tanyázott Richárd almafáján

Tábori Richárd éppen a szokásos kerti tusolásához készülődött a nagy melegben, mint minden délután, amikor munkából hazaér a Dunakanyarban lévő hétvégi telkére. Ezúttal azonban sietni akart, mert a szomszédban bográcsozásra várták. Na de azt még ekkor ő sem sejtette, hogy várni is fognak még rá egy darabig.

„Imádom ezt a telket, rengeteg növényem van: köztük gyümölcsfák, alma, körte, barack, mindenféle. Azon a délutánon éppen papucsban csattogtam lefelé a domb oldalon a tusolóhoz, mikor a mellette lévő almafa tövében hallok egy irdatlan csattanást. Oda kaptam a tekintetem, erre egy hatalmas zöld lény nézett velem farkasszemet, majd beszaladt a pottyintósba. Na, gondoltam ennek a fele se tréfa, nem sűrűn bujkál az ember kerti mellékhelyiségében a komodói sárkánygyík és egy helikopter keveréke, gyorsan felcsattogtam a telefonomért, hogy lefotózom.” – mesélte lapunknak a férfi nevetve, majd hozzátette: ekkor már persze felismerte a lényt, ami egy leguán volt.

Fotó: Both Zoltán

Órákon át hajkurászták Jack-et

„Hát bevallom, erre nem voltam felkészülve. Van itt őz, vaddisznó, süni, róka – az ő látványuk természetes errefelé. De a leguán nem annyira. Gyorsan felhívtam pár ismerőst, majd megkaptam a Both Zoli számát, de mire tárcsáztam, a leguán elhagyta a pottyintóst, és visszaköltözött az almafára. Na innentől kezdődött az egész délutános őrület. Mondanom se kell, a bográcsozásból nem lett semmi.” – folytatta Richárd, akit a vadbefogó megkért, hogy mindenképp „őrizze” az állatot, míg ő oda nem ér.

Fotó: Both Zoltán

„Kiértem, és láttam, hogy egy Zöld leguánról van szó. Na ekkor már tudtam, hogy nem lesz egyszerű befogni, hiszen magas fákon élnek, és könnyedén ugrálnak át egyikről a másikra. Ez így is volt. Mire én felmásztam az egyikre, Richárd lentről egy vascsővel próbálta eltolni előlem az útban lévő ágakat, addig a kis fickó már át is ugrott a másikra. No, ezzel a fogócskával el is töltöttünk pár órát, mire végül – a hideg vizes locsolásnak köszönhetően – elfáradt és végre be tudtam fogni egy szákkal” – vette át a szót Both Zoltán vadállatbefogó, akit azt is elárulta: most nála kapott ideiglenesen helyet Jack – ezt a nevet kapta – , itt lesz megfigyelésen, majd állatkertbe vagy vadasparkba kerül, de természetesen a gazdája is jelentkezhet, ha be tudja mutatni a származását igazoló papírt, hogy melyik tenyésztőtől vette.

A hüllők felélénkülnek a melegtől Jack, a leguán – csak úgy, mint a többi hüllő – azért is volt hihetetlenül gyors és virgonc, mert a fákon napozott, és ez feltöltötte őt energiával. Lelassítani tehát úgy tudták, hogy próbálták hideg vízzel locsolni, hogy lehűljön és ez be is vált.

Fotó: Both Zoltán

Nem a Dunakanyarban, hanem a trópusokon őshonos A zöld leguán Amerika trópusi területein, Dél-Mexikótól Paraguayig, valamint Brazília déli részén nagyon elterjedt. Néhány Karib-tengeri szigeten is előfordul. Tápláléka levelek, bogyók, gyümölcsök és más növényi táplálék – mondta el Both Zoltán, aki szerint Jack egy gondatlan gazdának köszönhetően köthetett ki egy Dunakanyarban lévő kerti telek almafáján.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast