RETRO RÁDIÓ

Elkapták a kerékpáros gázolóját

Elkapták a kerékpáros gázolóját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 13. 05:40

Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint szombaton Iváncsán elgázolt egy kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Ahogy azt megírtuk, szombaton 13 óra 21 perc körül Iváncsán, a Fő utca és a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésében egy autó egy előtte haladó kerékpárossal összeütközött. A baleset következtében a kerékpárt hajtó 72 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztett. Az autó sofőrje megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Fotó: police.hu

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai azonnali és széleskörű adatgyűjtésének köszönhetően néhány órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a 23 éves inváncsai lakost, akit elfogtak. A férfit – őrizetbe vétele mellett – segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A járművet, amellyel a balesetet okozta, lefoglalták.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.