RETRO RÁDIÓ

Egymillió forintot kínál a MÁV, ha tudsz ebben segíteni

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 18. 11:50

Egymillió forintra emelte a késes támadó nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete.

A korábbi ötszázezer forintról egymillióra emelte a jegyvizsgáló nő késes támadójának nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a rendőrség egy hónapja hiába keresi a tettest.

A szakszervezet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: augusztus 14-én a lajosmizsei vonalon egy bliccelni próbáló utas késsel több helyen megszúrta a jegyvizsgálót, amikor arra figyelmeztette, hogy nem utazhat jegy nélkül. A nő azóta is kezelésre szorul – írja az MTI.

A közlemény szerint Meleg János, a VSZ elnöke azt mondta, hogy az elkövetők nem úszhatják meg az ilyen és ehhez hasonló eseteket, ezért „fejpénz” kitűzésével próbálják meg segíteni a nyomozást. Szerinte tarthatatlan és akár életveszélyes is az, ami időnként a vonatokon történik, ezért ennek véget kell vetni. Ráadásul ha a támadót nem sikerül elkapni, „vérszemet kaphatnak” más hasonló gondolkodású, viselkedésű emberek is – tette hozzá az elnök.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.